| Chapter Fifty - Eight |

Hellóó!!! Most az jönne, hogy köszönömet kellene mondanom :D Igen, kellene csak történetesen velem az a helyzet, hogy nem hagylak itt benneteket, - még :P 58 fejezet!!! Azt hiszem, hogy ezzel kijelenthetem, hogy amióta írom a blogot ez lett a leghosszabb fejezetes történetem :D hihetetlen. A leghosszabb, viszont ez volt az a blog ahol meginogtam nem is egyszer. Volt, hogy rettentő kevés komit kaptam. Tudtam, hogy nem is tetszett az elején mivel borzalmasan sok volt a leírás. Mégis kijelenthezem, hogy erre a történetemre vagyok a legbüszkébb. És tudjátok miért? Mert sok negatív kritika érte amiért én nem veséztem ki annyira az elmegyógyintézetes részeket,. Feladhattam volna mivel sok támadás érte, de én nem engedtem veszni hagyni és úgy döntöttem, ha törik- ha szakad én már pedig befejezem. És kimondhatom, hogy sikerült! December vége óta, ma hivatalosan is véget ért ez a történetetm is. És mi lesz a jövőben. Maradok. Az új törimből a fejléc az előzetes és két fejezet kész van. Hogy mikor teszem fel? Fogalmam sincs xD Elég sok minden van most és csak esténként tudok a bloggal fogalalkozni. Ha véletlenül a bécsi koncertig nem lenne rész, utána tuti, hogy lesz mivel ígértem egy koncert beszámolót, szóval június 12.- én tuti, hogy lesz valami mozgás az oldalon, de szerintem előbb is. Rajta vagyok, hogy legalább 5 részt előre megírjak és ha ez megtörténik akkor rögtön publikálom is. Addig is komizzatok!!!!!!

- Liam...- hallom meg a nevem ahogy valaki suttogja mellettem az éjszaka közepén. Annyira mély álomban voltam, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az és, hogy mit akar tőlem. Ezért inkább áttfordultam a másik oldalamra és tovább folytattam az alvást mit sem törődve a számomra ismeretlen hanggal. Engem csak hagyjanak békén valami hangok. Boldog vagyok és tőlem millió hang is szólhat hozzám az sem fog érdekelni. Most nem. Hisz gyerekem lesz. Vagyis nem nekem, de én leszek az apja. Mira most van a kilencedik hónapban, de még mindig nem tudom felfogni, hogy ez történik velünk. Gyerekünk lesz! Hát ez kész őrület. Ha valaki azt mondta volna nekem ezelőtt öt évvel, hogy egyszer majd Mirától lesz gyerekem pofán röhögtem volna. Úgy ahogy azt sem hittem volna el, hogy egyszer Ő lesz a barátnőm. A legjobb barátnőm a csajom és a jövendő gyerekem anyja. Erősebben szorítom magamhoz a párnámat és álmomban elmosolyodom ahogy a közös jövőnkre godolok.
Alig telik el fél perc egy erős hatázotott ütést érzek meg a hátamon. Természetesen erre rögtön kipattannak a szemeim és a fájdalomtól már a csillagokat látom. Ha most nem törött el egy bordám sem akkor soha.
- Mi történt? - fordulok kótyagosan a mellettem fekvő lányra. A sötét ellenére a szemei csak úgy ragyogtak. Még mindig nem szoktam meg, hogy nálam lakik. Vagyis együtt lakunk.  Miután kiengedték a szanatóriumból rögtön hozzám költözött és jól megvagyunk. Vigyázok rá.
- Szülök! Úgy érzem ki akar jönni belőlem ez az izé - mutat az orbitálisan nagy hasára. Elnevetem magam és figyelembe sem veszem azt amiket mond. Biztos álmában beszél. Még, hogy szül.
- Édesem, a babának csak holnapra kell megérkeznie, és addig még van pontosan huszonkét óránk. - emlékeztetem és az órára bököm ami hajanli két órát mutat. Leintem és épp készülök vissza feküdni aludni mikor hirtelen észbe kapok. Mirának fájásai vannak! Nem holnap fog megérkezni a baba hanem most! Baszki. Mintha egy tűt böktek volna a seggem olyan hirtelen ugrok ki az ágyból és kezdek el öltözködni. Mikor kész vagyok, megfogom Mira összerakott holmiát amit magával akar vinni a kórhába és elkezdek kifelé rohanni a lakásból. Kezem már a kilincsen van, mikor meghallom erélyes hangját.
- Mond csak Payne, nem feledkeztél meg valamiről? - kiabál ki a hálószobából. Értletlenül pislogok párat, miközben azon gondolkozom, hogy vajon miről feledkezhettem meg. - Én nem hiányzom? Vagy esetleg Te fogsz szülniM - bassza meg, Mira itt maradt! És ismét rohantam vissza a szobánkba, hogy tudjam kihúzni az ágyból.
- Igazad van, a szüléshez Te is kellesz. - csapom magam homlokon majd segítek kikelni az ágyából. Néha elgondolkozom rajta, hogy vajon mekkora bébink lesz. Amekkora hasa van kinézem, hogy egy tonnás lényt hoz világra.
- Vagy inkább csak én kellek. - kacsint rám vigyorogva. Nagy nehezen sikerült benyomnom Őt az autóba majd végre elindulhattunk a kórházba. Mikorra megérkeztünk addigra már teljesen leverte a víz. Nővérek siettek felénk akik segítették ráfektetni Őt egy hordágyra és rögtön betolták a szülőszobába. Az ajtónál meg akartam fordulni, de észrevett és nem engedett. - Itt ne hagyj Liam! A te gyerekedet készülök megszülni. - hatalmasat nyelek és tudom, hogy nincs más választásom. Úgy látszik apás szülés lesz, vagy mi. Hagyom, hogy az orvosok beöltöztessenek egy nyomi zöld ruhába majd Mira mellé tolnak aki rögtön elkapja a kezem. Akár mikor fájása van felordít és megszorítja a kezem, de annyira, hogy majd el töri. Miközben nyom úgy szid engem amiért ezt csináltam vele. Igen engem hibáztat, amiért ekkora fájdalmakat kell áttélnie. Torka szakadtából felordít, majd egy sírás töri meg az amúgy csendes helyet. Mira felemeli a fejét, hogy tudjon lenézni az orvosra, aki pont abban a percben emel fel egy véres valamit. Elég csak egy pillantást rá vetnem máris szédülni kezd velem a világ és összeesem.
Nem tudom, hogy hány perc vagy óra telik el mikor valaki felpofoz mire én rögtön észhez térek. Egy kék ruhás doktor áll felettem. Rögtön tudom, hogy még mindig a szülőszoba padlóján fekszem. Az orvos kézségesen felsegít a földről. Mira még mindig az ágyon fekszik, de most már annyi a különbség, hogy a mellkasán fekszik egy bebugyolált játékbaba szerűség aminek pontosan ugyan olyan szemei vannak mint nekem. A szívem hevesebben kezd el dobogni ahogy közelebb lépkedek a barátnőmhöz majd a kezemmel megérintem a jövevényt. A bőre puha az ajkai teltek. Tökéletes.
- El kellene nevezni a picit. - szólal meg az orvos. Elmosolyodom és Mirára nézek, majd lehajolok, hogy tudjak egy puszit nyomni a verejtékező homlokára. A kislányunk erre mozogni kezd mint aki azt akarja, hogy rá is figyeljenek.
- Taylor. - suttogja Mira és le sem veszi a tekintetét a babáról. Tudta, hogy így akartam elnevezni az első gyerekemet. - Taylor Payne. - leveszi a tekintetét a lányunkról, hogy tudjon a szemem közé nézni. Hálás vagyok neki mindenért. Neki köszönhetően lettem a világ legcsodálatosabb gyerekének az apja.
- Szeretlek. - meg akarom csókolni, de hirtelen megint görcsölni kezd. Újra fájásai lesznek az orvosok pedig tanácstalanul futkosnak körülötte. Mire feleszmélek az egyik nővér a mellkasomnál fogva nyom ki, én pedig értletlenül ellenkezem. Valami történt odabent! Kiküldenek egy váróterembe és több mint háromnegyed óráig semmit nem tudok. Ideges vagyok, ugyanis érzem, hogy valami nincs rendben Mirával.
- Mr. Payne! - ismét nyitódik az ajtó majd az egyik nővér jelenik meg előttem és int a fejével, hogy kövessem. Visszavezet a szülőszobába és meg is pillantom Mirát, de különös mód egy másik kisbaba fekszik a mellkasán. Meg van már tisztítva, viszont tudom, hogy nem Taylor az. De ha nem Taylor akkor kié ez a baba? - Úgy tűnik, hogy volt még egy pocaklakó akit nem vettünk észre. - magyarázza a nővér.
- Ikrek? - esik le és a csöpséget nézem. Határozottan fiú formája van. Ráadásul tengerkék szemei és a lehető legvilágosabb haja a világon. - Te jó ég...
- Név? - néz rám kérdően a doki. Tanácstalan vagyok. Nem számítottam rá, hogy egyszerre két gyerek apja leszek. Mira azonban magabiztosan felemeli a fejét.
- Louis. - ejti ki azt a nevet amire soha nem számítottam volna. Louis Payne. Nem tudom, hogy miért ezt akarja, de nekem megfelel. Mira tudja a dolgát, nekem pedig az a fontos, hogy Ő jól legyen. De azért remélem, hogy több gyerek már nincs a hasában, mivel nem szeretnék egy Niall, vagy Zayn nevezetű kölyköt is.
Mirának pihenésre van szüksége így őt elviszik egy kórterembe, a babákat pedig az újszülött osztályra, én pedig egyenesen a folyosóra megyek ahol a csapat már csak rám vár. Jade, Niall, Harry, Jo, Nikki, Zayn és Louis. Amint meglátnak felugranak és izgatottan várják a fejleményeket.
- Elszámoltuk magunkat. - mondom egyszerűen cserébe pedig kapok pár bamba nézést.
- Nem szült meg? Ne már! - kezd el nyavajogni Jade. - Most akkor mit csinálok a sok pelenkával?
- De megszült. Csak történetesen nem egy baba lett hanem kettő. - magyarázom vigyorogva. Mindenki hangos ujjongásban tör ki majd egyesével megölelnek és gratulálnak. Mikor lecsillapodnak intek a fejemmel, hogy kövessenek, hogy tudjam megmutatni a gyerekeimet.
Az újszülött osztályra érve a kiságyakhoz sétálunk majd rábökök az első kettőre. Taylor nézelődik, miközben Louis mélyen alszik. Furcsa lesz megszoknom, hogy a gyerekemnek pont az a neve mint az egyik legjobb barátomnak.
- Te Liam itt valami tévedés történt. A Te neved helyett véletlenül az én nevemet írták a karszalagjára. - szólal meg a mellettem álló Louis és a baba kezére mutat amin feketén tényleg ott szerepel a név.
- Semmi féle tévedésről nincs szó. Louis a neve. Louis Payne - fordulok felé. Látszik rajta, hogy elérzékenyül és lehajtsa a fejét. - Nem az én ötletem volt. - tisztázom a dolgokat. Összeszedi magát majd hálásan rám pillant. Inkább én tartozom hálával neki amiért szó nélkül elengedte Mirát. Ha nem tette volna meg akkor most nem lenne két tökéletes gyerekem.

|||

- Vészhelyzet van srácok - kiáltom el magam miközben a stúdió közepén álló kis asztalkára leteszem a két baba hordót, majd levágom a cuccaimat amikben a pelenkák meg a cumisüvegek vannak. Mira New Yokrba repült Jessiehez így most én vagyok az ikrekkel. Két hónaposak és, hogy őszinte legyek néha,  - mindig, - még mindig nem tudom, hogy miért sírnak. Mint most. Mellesleg az emberek szerint Taylor teljsen úgy néz ki mint én, míg Lou pontosan Mira hasonmása. - Adtam már nekik enni, de szerintem még mindig éhesek. - az egyik táskából kiveszem a két cumisüveget és az egyiket Lou szájába nyomom, míg a másikat átadom Zaynek, hogy Ő nyomja bele Taylor szájába. Azonban még mindig nem hagyják abba a sírást. Nekem pedig próbálnom kell. 

- Szoptasd meg őket. - tanácsolja Niall tök komoly arccal. Felvonom a szemöldökeimet és remélem, hogy ezt a megjegyzését nem gondolta komolyan.

- És elmondanád Niall, hogy mivel? Ha nem tűnt volna fel az én melleim nem szoptatásra valóak. - rázom meg a fejem. Hova hoztam a gyerekeimet. 

- Egy próbát azért megér. - vonja meg a vállát az ír srác.

- Idióta. - mondom bosszúsan és kiveszem Taylort a babahordozóból, hogy tudjam megvigasztalni mivel csak minél jobban sír. Szinte már táncolok vele csak azért, hogy hagyja abba a sírást, mikor nyitódik a stúdió ajtaja és a barátnőm jelenik meg előttem egy csomó bőrönddel. - Mira? Te mit keresel itt? 

- Nem mentem el - mondja és kiveszi a kezeim közül Taylort. Elkezd günnyögni neki mire a kislány rögtön felkacag. Gözöm sincs, hogy hogy csinálja ezt.

- Mi lesz Jessievel? - kérdezem értetlenül.

- A családomnak szüksége van rám - néz rám mosolyogva majd közelebb jön felém és nyom egy csókot a számra és mire feleszmélek Taylor már megint a karjaim között ül. - Éhes a baba, ugye? - hajol le Louhoz és Őt is kiveszi a babhordóból.

- Csöcs kell neki. - mondja Harry határozottan. Mira szó szerint röhögőgörcsöt kap én pedig gyilkos tekintettel mered a göndör hajú fiúra. 

- Ha létezik tökéletes család akkor szerintem azok Ti vagytok. - szólal meg csendes Louis mellőlem. Mosolyog ahogy végig néz rajtunk. Mirához lépek, majd szorosabban szorítom magamhoz Taylort, hogy a másik kezemmel tudjam átkarolni Mirát akinek a kezében Lou ül, de azért sikerül magamhoz húznom a lányt annyira, hogy egy csókot nyomjak a homlokára. Igen, szerintem is tökéletes család a miénk, a lökött barátaimmal együtt...

| Chapter Fifty - Seven |

Hellóóó!!! Wow, utolsó előtti rész o.O hihetetlen, hogy holnap véget ér ez a történetem amit december (!!!!) óta írok :O viszont szomorúan vettem észre, hogy valaki leiratkozott :c remélem még azért komiztok :P holnap pedig egy hosszú köszönetnyilvánítást kaptok majd :D 

| LIAM PAYNE |

- Tudod Liam azért van a kezedben az a mikrofon, hogy énekelj. Nem pedig azért, hogy csak fogd miközben bunkón bámulsz magad elé. - jegyzi meg csípősen Simon, de válaszadás képpen csak küldök felé egy grimaszt és még jobban felhúzom az orromat. Próbánk van és nekem énekelnem kellene ez mellett a négy majom mellett akik állítólag a barátaim. A barátaim, akik miatt a barátnőm begyógyszerezte magát és majdnem nem ébredt fel. Igen, most Miráról beszélek ugyanis Ő volt az aki mindezt véghez vitte. Megint. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy megígérte nekem, hogy soha nem fog még egyszer öngyilkossághoz folyamodni. Még mindig jobb mintha elkezdte volna az ereit vagdosni. Oké, kit hülyítek? A gyógyszer túladagolás rosszabb mint az érvágás, ugyanis ebben sokkal könnyebben meg tudott volna halni. Na jó, egyezzünk meg abban, hogy mint két dolog beteges. Ráadásul neki nem is volt oka most ezt csinálni. Talán egy pici. De ha szólt volna nekem, hogy megint rosszul érzi magát akkor segítettem volna rajta. Nem ezt tette. Elfutott a szüleihez majd beszedett egy csomó nyugtató. Az anyukája talált rá, és szerencsére csak kába volt a sok nyugtatótól. Ez volt öt napja és azóta folyamatosan alszik ráadásul senkit nem engednek a közelébe, mivel Ő kérte így. Eléggé hisztis napjai vannak és, hogy őszinte legyek nem tudom, hogy rám miért is haragszik pontosan. Kiálltam mellette, sőt a barátaim és még Simon ellen is szegültem csak azért, hogy hagyják Őt békén. De neki ez sem felelt meg. Ha ma sem fognak beengedni hozzá esküszöm, hogy végig megyek az összes orvoson és addig nem fogom elhagyni a helyszínt még be nem engednek hozzá. Látnom kell Őt! A két szememmel akarok meggyőződni róla, hogy tényleg jól e van. Nem tudják, hogy hogyan kell vele viselkedni az ilyen helyzetekben. De én tudom! Segítettem rajta, hisz a legjobb barátja voltam.  - Most azt játszuk, hogy senkivel nem beszélsz? - vonja fel a szemöldökét kérdően.
Igen hallgatási fogadalmat tettem, mivel részben a srácoknak is köszönhető, hogy Mira most ezt csinálta magával. Gyilkosnak nevezték Őt úgy, hogy semmit nem tudnak a múltjáról. És akkor még Harry pofátlanul szegénykémnek a képébe mondta, hogy a barátjának tekintette, de így, hogy kiderült a múltja már nem akar a közelében lenni. Úgy tudtam, hogy ha valaki a barátjának tart valakit akkor segít neki. Mirának pedig akkor támogatásra lett volna szüksége. Ha kiálltak volna mellette a lányok is akkor nem lett volna semmi. De így úgy érezte, hogy megint egyedül maradt és nincs senkije. Pedig van. Ha a srácok és a csajok már nem is akarnak vele barátkozni mivel egy hazugnak tartják, én akkor is mellette vagyok és leszek is. Szeretem Őt, és nem érdekel, hogy mások mit gondolnak róla. Ismerem őt és nem ítélem el. Csúnya múltja volt, de nekem is.
- Nem vagyok hajlandó ezekkel a pöcsökkel énekelni. - válaszolom flegmán és a hatás kedvéért eldobom a mikrofonomat a földre majd törökülésbe levágódom a padlóra.  A négy fiú tanácstalanul Simonra néz akinek idegességében már kijönnek az erek a homlokán.
- Ne kezd Liam! Pláne ne Mira végett. - rázza meg a fejét idegesen majd lehajol, hogy tudja felvenni a mikrofonomat és mikor sikerül neki felém nyújtsa, hogy vegyem el. Összekulcsolom a kezeimet a mellkasom előtt és tüntetőleg elfordítom a fejem. - Remélem nem akarod úgy végezni mint a kis védenced. Ugyanis Istenemre mondom, hogy tényleg képes leszek téged is elküldeni.
- Te csak úgyis ahhoz értesz. Ok nélkül elítélsz mindenkit. - vágom rá sértődötten. Úgysem meri megcsinálni, hogy kitesz a bandából. Ahhoz engem már túlságosan szeret a világ. Na meg aztán a fiúk sem vinnék sokra nélkülem. - Gyerünk Simon, tegyél ki a bandából. De jobb ha tudod, hogy akkor a One Directionnek is vége, mivel nélkülem szart sem érnek. - rántom meg a szemöldökömet ravaszul. Látom, hogy Niall helyeslően bólogat, de annyi bátorság nincs benne, hogy Simon ellen merjen szegülni.
- Miért véded Őt ennyire? - kérdezi értetlenül a férfi.
- Mert...- szeretem. Igen, ezt kellene mondanom, de nem merem. Nem tudom, hogy Mira mit szólna ha megtudná, hogy elárultam azt ami már hosszú hetek óta köztünk folyik. Ráadásul itt van még Louis is. Kitudja, hogy mi van most közöttük. Habár már tökmindegy, hisz Ő is cserben hagyta az állítólagos barátnőjét.
- Mert szereti. - mondja ki helyettem Louis. Rákapom a fejem és alig akarok hinni a fülemnek. Csodálkozva pislogog és próbálom felfogni azt amit az imént mondott. Csak megvonja a vállát mikor látja, hogy nézem. - Ne nézz így rám Liam, ugyanis cseszett szar érzés most ezt mondanom, de nincs mit tenni. Mira téged szeret és a helyzet úgy alakult, hogy Te is viszont szereted őt. - Harry felől egy hangos füttyszó hallatszik, Zayn álla pedig szinte már a padlót súrolja miközben Louis hallgatja. Niall az egyetlen aki ilyen ' én tudtam' fejjel áll.
- Szóval tudtad? - köszörülöm meg a torkom és kezd kényelmetlenné válni ez a téma. Hisz mégis csak én voltam az akivel a barátnője megcsalta. Elvettem az egyik legjobb haveromtól a csaját. Ezt nem mondhatja el sok mindenki magáról. Sőt sok ember meg sem merné csinálni mivel előtérbe helyezik inkább a barátságukat. Én nem ezt tettem. Kellett Mira és nem érdekelt az, hogy Louis barátnője.
- Hogy tudtam e, hogy a hátam mögött dugtok? Igen, tudtam. Ez van. Úgy látszik Te többet tudtál nyújtani neki mint én. - hangja fagyosan cseng, de a szemem közé néz. Próbálok úgy nézni rá mint aki megbánta, de nem jön össze. Talán azért nem mivel nem bántam meg, hogy ez történt.
- Most azt kellene mondanom, hogy sajnálom, de akkor nem lennék őszinte veled - válaszolom a szín tiszta igazságot. Louis arcán átsuhan egy mosoly és hálásan bólint amiért nem hazudok tovább neki. - Nézd Louis aljas húzás volt a részemről, de nem az ember szabja meg, hogy kibe szeret bele. Remélem, hogy azért barátok maradunk tovább is. - félek a válaszától mivel nem lenne jó ha továbbra is harcolnánk egymással, hisz egy bandában vagyunk.
- Be kell vallanom valamit - túr bele a hajába és zavartan elneveti magát. - Pár napja meghúztam Catet, és hogy őszinte legyek baszottul élveztem. - kínosan nevet és becsukja a szemeit mint aki attól fél, hogy menten neki ugrom. Először meglepődök ugyanis nem számítottam tőle egy ilyen vallomásra, de nem foglalkozom sokat vele. Helyette felállok majd egyenesen a nyakába ugrok úgy ahogy mindig is szoktam. Cat már nem a barátnőm. Louisnak a szíve joga, hogy kivel kefél. Történetesen az a valaki most az én ex-csajom volt. Legalább most már egálban vagyunk. Én az Ő csaját dugtam, Ő pedig az enyémet.
- Most, hogy tisztáztátok a szexuális életeteket, végre elkezdhetnénk a próbát? - kérdezi Simon megsemmisülten.
- Először ígérjétek meg, hogy bocsánatot kértek Mirától - fordulok Harry, Niall és Zayn felé. - Higgyjétek el, hogy nem rossz csaj és ami a legfőbb nem hazug. Igaz, hogy van pár sötét titka, de ezek nem akkora bűnök, hogy el kell őt ítélni.
- Mi van azzal a dumával, hogy megölte az osztálytársát? - kíváncsiskodik Harry. Az alsó ajkamba harapok és úgy húzom az időt. Nem tudom, hogy mit mondhatok és mit nem. Mira dolga lenne erre válaszolni, de most nincs itt.
- Félreértés az egész. Az nem hazudhatom, hogy nem Ő van azokon a képeken, viszont azt biztosra állíthatom, hogy a lány halálához semmi köze. - magyarázom és remélem, hogy beérnek ennyi válassza. Azt akarom, hogy menjenek be utána a kórházba és kérjenek Tőle személyesen bocsánatot. Tudom, hogy nem gondolták komolyan azt amiket a fejéhez vágtak.
- Úgy beszélsz mintha már akkor is ismerted volna - mondja elképedve Zayn, de mikor meglátja, hogy sejtelmesen elmosolyodik homlokon csapja magát a felismeréstől. - Ismerted Mirát!
- Gondolkozzatok már - száll be a beszélgetésbe Niall. - Senkinek nem esik le, hogy az a híres különleges lány akiről Liam mindig is beszélt az X-Factor alatt, az Mira volt? Az állítólagos legjobb barátja? Az a Mira és ez a Mira ugyan az a személy. Szóval Liam nem most szeretett bele, hanem már réges régen. - ezen vitatkozhatnánk mivel mikor az X-Factorban voltunk nem szerettem Mirát. Vagyis szerettem, de csak úgy mint a legjobb barátomat.
- Úgy érzem, hogy a mai próbából már semmi nem lesz. - sóhajt fel Simon hisztérikusan. - Liam ha ez boldoggá tesz, akkor a kis barátnődet áttszálították az egyik legismertebb londoni szanatóriumba, úgyhogy ha gondolod meglátogadhatod végre. De természetesen csak akkor ha holnaptól újra a turnéra fogsz koncentrálni. - hálásan nézek Simonra és mielőtt mondhatna valamit megfordulok és kirohanok. Hallom, hogy azt kiabálják utánam, hogy nem is tudom az utat a szanatóriumba. Szerintük nem tudom, viszont szerintem tudom. Mira csak egy helyen lehet, még pedig ugyan abban az elmegyógyintézetben ahol öt évvel ezelőtt voltunk.
Mikor megállok a jól ismert épület előtt és tekintetem a rácsos ablakon akad meg elmémet elöntik az emlékek. Mikor a szobában hógolyóztunk. Mikor az ablakpárkányban ültünk és gumicukrot ettünk. Mikor egész éjjel fenn maradtunk és csak beszélgettünk. Mindez egy elmegyógyintézetben történt mégis mosolyogva tudok visszagondolni ezekre a pillanatokra.
Ahogy belépek az épületbe és megcsap a kórházi szag úgy érzem, hogy haza értem. Hisz itt éltem hosszú hónapokon keresztül nem csoda, hogy mindent ismerek. Minden ugyan úgy van mint régen, csak annyi a különbség, hogy ahogy elindulok nem egy nővér fogad hanem maga Dr. Pinnock. A férfi az évek során megöregedett. Ráncosabb lett és megőszült, viszont még mindig ugyan az a szemüvege van mint mindig is volt.
- Először Mira, most pedig Te. Remélem nem nagyon súlyos a helyzet - sóhajt fel bánatosan, de mikor meglátja, hogy mosolygok megkönnyebbülten fújja ki a levegőt és a kezét nyújtsa, hogy fogjak vele kezet.
- Mondtam, hogy egyszer még találkozni fogunk. - emlékeztetem. Furcsa, hogy már nem kell rá felnéznem, ugyanis mikor utáljára láttam sokkal magasabb volt tőlem. Most meg szinte már túlnőttem.
- Úgy ahogy azt is mondtad, hogy vigyázni fogsz Mirára. - húzza el a száját. Szomorúan leszegem a fejem.
- Én vigyáztam is! - kérem ki magamnak. - De tudja, hogy mennyire makacs.
- Legközelebb jobban vigyázz rá.
- Ugye nincs súlyosabb baja? - kérdezem aggódva miközben elkezdem követni.
- Menj be hozzá, addig én elő keresem az eredményeit és majd ott mindent elmondok. - veregeti meg a vállam és pontosan arra az ajtóra mutat ahol régen is aludtunk. Mira ugyan abban a szobában van ahol öt évvel ezelőtt volt.
Mikor benyitok a helységbe és meglátom az ágyon fekvő barátnőmet rögtön sírhatnékom támad kedvem. Szinte futva indulok meg az ágyához majd borulok a mellkasára és megszorítom a kezét. Másik szabad kezét a hajamba vezeti és símogatni kezdi.
- Annyira hülye vagy. - nézek rá, de Ő csak elmosolyodik. - Soha nem vagy egyedül, érted? Én mindig melletted maradok.
- Tudom...- suttogja alig hallhatóan.
- Fogalmam sincs, hogy mit csináltam volna ha most...- nem tudom befejezni a mondatot mivel Mira megfogja az arcom és arra kényszerít, hogy a szeme közé nézzek.
- Szeretlek Liam! - mondja határozottan. Kék szemeiből árad a szomorúság és a megbánás. Azt akarom, hogy mindent felejtsen el, és hogy semmi másra ne gondoljon csak ránk. Csak mi vagyunk a lényeg. Lassan nyomom ajkaimat a szájára és mikor visszacsókol úgy érzem, hogy haza értem. Hiányzott már az érintése, a csókja. Hiányzott a csajom.
- Jó hírem van - az ajtó nyitódik Mira pedig elhúzódik tőlem én pedig az ágya szélére ülök, de egy percre sem engedem el a kezét. - Szerencsére a szervezetedben nem tett maradandó károsodást a sok nyugtató, mivel annyit vettél be amivel még meg tudtál küzdeni. Hamarosan már teljesen kimegy a nyugatók hatása - újságolja a jó hírt Dr. Pinnock, Mira csak bólogat én pedig végig simítok a karján. Nem is vártam már diagnózist. - És a picinek sem lett baja, ami azért nagy szerencse ugyanis akár milyen komplikációk léphettek volna fel a gyógyszerek miatt. Úgy látszik, hogy erős babával van dolgunk. - paskolja meg a takarót, én pedig rögtön engedek Mira kezének a szorításán. Sokkolva pislogok a fekvő lányra aki csak bájosan mosolyog rám.
- Pici? Milyen pici? Kiskutyánk lesz? - kérdezem értetlenül és hol Dr. Pinnockra, hol pedig Mirára nézek.
- Nem tudja még mindig? - kérdezi Dr. Pinnock a barátnőmtől aki csak megcsóválja a fejét. - Azt hiszem magatokra hagylak. - áll fel és egy szempillantás alatt kisétál a szobából.
- Mira...- ejtem ki határozottan a nevét.
- Emlékszel arra mikor bevallottad, hogy szeretsz majd én elküldtelek, de aztán mégis utánad mentem, majd szexeltünk, de annyira gyorsan, hogy elfelejtettél gumit húzni? - kérdezi félénken, mire előttem lejátszódik az éjszaka jelenetei. Életem egyik legjobb dugása. Egyik? Szerintem összes szex közül azt élveztem a legjobban. Baszki így bele gondolva tényleg elfelejtettem gumit húzni. Ó te jó ég. Nem kutyánk lesz, hanem....- Liam, apa leszel! - mutat a hasára a lány. Köpni - nyelni nem tudok. Én apa leszek. Huszonegy évesen képes voltam felcsinálni a legjobb barátomat. Ez nem semmi.
- Lesz egy közös babánk? - kérdezem óvatosan és remegő kezekkel érintem meg a hasát mintha már lenne ott valami. - Pici Payno kölyök lesz? Ráadásul Te leszel az anyja? - minél nagyobb vigyor terül szét az arcomon.
- Úgy néz ki. - bólint Mira. Nem érdekel, hogy összenyomom, vagy hogy nem kap levegőt, rávetem magam és ott csókolom ahol csak tudom. Apa leszek...

| Chapter Fifty - Six |

Hellóóó!!! El sem hiszem, hogy már csak 2 rész van hátra :O Mellesleg még mindig lehet rám szavazni EZEN a linken :D komizniiiiii

| MIRA NELSON |

- Ébresztő baba! Elaludtunk - Liam hangja kedvesen szólal meg mellettem miközben gyengéden megpiszkálja az orrom. Megmozgatom az orrom ugyanis csikiz amit csinál. Bágyadtan elmosolyodom és még jobban bújok a mellkasába miközben erősebben szorítom a nyakát. Nem vagyok egy korán kelő típus. Ráadásul most azt sem tudom, hogy jelenleg mi történt. Az egy dolog, hogy elaludtunk, de mégis hogy történhetett meg? Tegnap korán este döntöttem úgy, hogy elegem van abból, hogy Louisra várok. Különös oknál fogva egész nap nemjött haza, és ami még ennél is furcsább nem is hívott, hogy nem jön haza. Vártam rá nehogy az legyen, hogy megint úgy megyek el, hogy nem is szólok neki. Hat óra múlhatott mikor úgy döntöttem, hogy elegem van és otthagytam a lakását. Ha szüksége lett volna rám akkor hívott volna. Az utam természetesen Liamhez vezetett, de a telefonom mellettem volt így ha Louis hívott volna haza mentem volna. Liam berakott valamilyen vacak filmet miközben összebújva feküdtünk a kanapéján, utána nem emlékszem sok mindenre mivel eléggé unalmas volt a film, szóval tuti, hogy beaultam rajta. Viszont még mindig Liam mellkasán fekszem és a kezeim is a nyaka köré vannak tekerve, úgyhogy szerintem nem alhattam sokat. Az biztos, hogy a szemeimet nem nagyon akarom kinyitni, mivel akkor megint az fog az eszembe járni, hogy visszakell mennem Louishoz. - Egész éjjel velem voltál. - nyom egy puszit az orrom hegyére, de mikor ez a mondat elhagyja a száját a szemeim rögtön kipattanak és szembe találom magam a boldogságtól sugárzó tekintetével. Egész éjjel vele voltam! Nem mentem haza? Mégis, hogy történhetett ez meg? Hogy fogom megmagyarázni Louisnak azt, hogy nem aludtam otthon? Ehhez egy jó hazugság kell amit gondolkodás nélkül bevesz.
A lehető leggyorsabban mászom le Liamről, hogy tudjam az éjjeliszekrényről elvenni a telefonom. Remegő kezekkel nyomom meg az egyik gombot, majd látom meg, hogy már tíz óra is elmúlt. Remek. Nem elég, hogy nem aludtam otthon, de még a próbáról is elkéstem ami már két órája tart, mivel nyolcra voltunk megbeszélve. Mégis nem zavar annyira, mint az a tudat, hogy nincs egy nemfogadott hívásom sem. Sőt még üzenetem sincs. Senki nem hívott. És itt legfőbb Louisra célzom. Mégis, hogy csinálta azt, hogy nem hívott fel? Eddig ilyet még soha nem csinált. Na és Simon? Máskor rég levette a fejem ha csak egy percet is késtem valahonnan. A lányok? Fel szoktak hívni mikor nem jelentem meg valahol. Most azonban senki nem keresett. Különös. Nagyon különös.
- Francba. - hajtom vissza megsemmisülten a fejem a párnára miközben a plafont kezdem el bámulni. Alig telik el pár másodperc, Liam a hasamra dönti a fejét és csak figyeli a reakciómat. - Valami történhetett. Senki nem keresett tegnap óta. Ráadásul elkéstem a próbánkról. Ki fognak nyírni. - nem foglalkozom Liammel, ugyanis gyorsan felülök majd arra készülök, hogy felálljak, de rögtön meg is bánom mivel a világ forogni kezd velem. Ha Liam nem kapta volna el a derekam és tartott volna meg, akkor szerintem a padlón kötöttem volna ki. Erősen szorítja a derekam és eszében sincs elhúzódni tőlem.
- Jól vagy? - kérdezi aggódva majd óvatosan lenyom az ágyra Ő pedig letérdel elém miközben a kezeimet szorítja. Bátortalanul bólintok ugyanis a világ még mindig forog körülöttem, de nem akarom Liamet ilyen kis hülyeséggekkel terhelni. - Már tegnap is akartam ezt kérdezni, mivel akkor is eléggé sápadt voltál. De szerencsére elaludtál. Pont ezért nem is keltettelek fel mivel pihenésre van szükséged. Tudom, hogy mennyire pörgös most az életed. Koncertek, fotózások, őrült rajongók. Kimerültél. - magyarázza komolyan, én pedig jó kislány módjára végig hallgatom. Homlokát a homlokomnak dönti és úgy vagyunk pár percig.
- Nem késhetek még többet. - mintha meg sem hallottam volna Liam szavait, felugrom az ágyról és máris elfeledem azt, hogy az előbb mennyire rosszul voltam. A szőnyegről összeszedem a szétdobált cuccaimat, majd magamra kapkodom őket és ki akarok menni a szobából, mikor Ő a csuklómnál fogva húz vissza.
- Reggeli nélkül nem mész sehova! - mondja határozottan. Unottan megforgatom a szemeimet.
- De...- próbálkozom és azt akarom bebizonyítani, hogy nem vagyok éhes. Felhúzott szemöldökkel várja a mondandómat. - Nem is vagyok éhes. - a hasam azonban felmorog. Áruló!
- Két órát már késtél. Szerintem ha még fél órát késel fel sem fog tűnni nekik. - magyarázza egyszerűen és nemes egyszerűséggel a hátamnál fogva kezd el nyomni a konyha felé ahol lenyom az egyik székre, majd elkezd reggelit készíteni. A főzési tudománya a szendvicsnél megáll, viszont ma reggel úgy dönt, hogy a tegnapi kajáját szolgálja fel. Kínai kaja. Elég csak egyet szippantanom a feltörekvő gőzből máris öklendezni kezdek. Az öklendezésből pedig hányingerem támad és azt veszem észre, hogy a mosdó felé rohanok ahol nem sokkal később már a vécét ölelgetem és adom ki magamból a három napos ennivalóimat. Mikor végzem és fel akarok állni megint minden kezdődik elölről, de most annyi különbséggel, hogy Liam már mögöttem áll és felfogja a hajamat nehogy az is úgy végezze mint a pólóm. Csodás, most mit fogok magamra venni. - Úgy tűnik hazudtál az előbb mivel kicsit sem vagy jól. - térdel le mellém és egy törölköző segítségével letörli az arcom.
- Biztos az a kínai az oka. Már tegnap este is furcsa íze volt. Kitudja, hogy hány napja rohadt a hűtődben. - törlöm meg az arcom, Liam pedig elgondolkodik.
- Tegnap rendeltem Mira és énis ettem belőle, de amit látod nekem semmi bajom. - csóválja meg a fejét. Ahogy mozgatja a fejét úgy csap meg a jellegzetes illata ami miatt megint a vécé hegyett találom magam.
- Mikor fürödtél utoljára? Csezd meg büdös vagy! - az erőlködéstől még a könnyeim is kicsordultak és undorodva húzom le a vécét, de nem nézek a mellettem térdelő fiúra. Tényleg büdös.
- Képzeld el, hogy hajnalban zuhanyoztam. Mellesleg soha nem voltál allergiás a szagomra. - jegyzi meg bosszankodva, de azért megszagolja a felsőjét. - Én nem érzek semmi büdöset. - teszi hozzá értetlenül. Úgy döntök, hogy nem veszekszem vele. Helyette felállok majd leveszem magamról az összehányt felsőmet. Liam amit meglátja, hogy melltartóban állok előtte rögtön felcsillannak a szemei. Csúnyán ránézek és remélem felfogta, hogy most semmi kedvem a perverzkedéséhez. Körülnézek a helységben majd a száríton megpillantom a piros- fekete kockás ingjét. Gondolkodás nélkül kapom magamra és remélem senkinek nem fog feltűnni, hogy egy férfi ing van rajtam. - Elviszlek. - mondja.
- Nem kell! - vágom rá.
- De igen kell! - ellenkezik, és mikor észre veszi, hogy ismét szólásra nyitom a számat csak felemeli a kezét, hogy fogjam be. - Nem érdekel ha meglátnak együtt. Ilyen állapotban biztos, hogy nem fogom engedni, hogy magad menj a stúdióba. - és nem is ellenkezem. Szó nélkül ülök be az anyósülésre közben pedig azért imádkozom, hogy a próba alatt ne legyek rosszul. Már így is épp eleget szívtam a mai nap folyamán, pedig még csak reggel van.
Liam a szavát betartotta mivel egészen  a stúdióba is bekísért. Ahol rögtön különös dolog fogadott. Még csak az előcsarnokban sétáltunk mikor meghallottam, hogy a lányok nélkülem kezdték el a próbát. Eddig még soha nem fordult elő, hogyha valaki hiányzott akkor próbáltunk volna. De Ők mégis elkezdték nélkülem. Mikor már csak egy folyós választott el a próba helyszínétől egy új dalt kezdtek énekelni. A szólómat pedig Jo énekelte. Az én szólómat! Hogy képzelik ezt.
- Senki nem keres. Nélkülem kezdik el a próbát. És Jo énekli a szólóimat. - jegyzem meg kicsit sem kedvesen és ökölbe szorulnak a kezeim ahogy elindulok a próba helyszínére. Liam még oda is követ.
Belépünk a terembe és hirteln mindenki abbahagyja azt amit csinál és a lehető legcsúnyábban néznek rám. Zavartan pislogok körbe és várom, hogy valaki magyarázza meg. Még Louis, Niall, Harry és Zayn is itt vannak. De ha mindenki itt van akkor nekem miért nem szóltak? Vagy legalább Liamnek?
- Mi a helyzet? - kérdezem és választ várok. - Igen tudom elkéstem, de azért ez nem szép, hogy nélkülem próbáltok, ráadásul még a szólóimat is elveszitek. - fáj, hogy ezt csinálták velem. Én soha nem énekelném el Jade, Jo vagy Nikki szólóját ha úgy adódna. Hisz egy csapat vagyunk.
- Neked már nicsenek szólóid. Úgy ahogy bandád se. - néz rám Simon komoran a másik három lány pedig csak helyeslően bólogat. Még pislogni is elfelejtek. Sőt szerintem levegőt sem veszek, csak nézek rájuk és a fülembe cseng a mondata. Nincs bandám...miért ne lenne bandám? Hisz a Dollykhoz tartozom, úgy mint a másik három lány.
- Ne beszélj már hülyeségeket. Egy kis késésért még nem szokás kitenni valakit a bandából - nevetek fel kínosan és segítőkérően a lányokra nézek. Jade csak lehajtsa a fejét, Nikki Zaynre néz. Jo az egyetlen aki bámul.
- Késésért nem is, de hazugságért és gyilkosságért igen. - jegyzi meg Jo és mielőtt bármit tudnék mondani a legfrisebb reggeli napilap landol a kezemben ahol rólam szól a szalagcím és egy csomó gyerekkori képem virít. Azok a képek ahol vagdostam magam, sovány voltam. Ráadásul még az a kép is ott van amit a rendőrök készítettek mikor megtaláltak Julia mellett. Szűrni kezd a szívem és megint elkap a hányinger, de most nem azért mert rosszul vagyok hanem az miatt amit írnak rólam.
A cikkben arról írnak, hogy az egész életem egy hazugság volt, ugyanis hazudtam arról, hogy igazi New York-i vagyok mivel igazából Manchesterben születtem. De a legnagyobb titkom az, hogy tizenéves koromban megöltem egy osztálytársamat és mellette rendszeresen drogoztam. Írnak arról is, hogy egy elmegyógyintézetben kezeltek, majd felvettem egy új stílust és így lettem a cuki szőke éneklő kislány aki belopta magát az emberek szívébe. Minden csak megjátszás volt és ráadásul még Louist is átvertem mivel mellette több fiúval is megcsaltam.
Mérgesen gyűröm össze a kezembe tartott újságot és fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Először is, honnan kerültek elő ezek a képek? És a cikk? Hisz senki nem tudott ezekről, csak Liam, de Ő soha nem árulta volna el, hisz Ő vele is majdnem ugyan ez volt. Valaki elárult. De ki?
- Megmagyarázom...- suttogom, de Liam elkezdi a fejét csóválni, hogy fogjam be.
- Itt nincs mit megmagyarázni. Közveszélyes vagy, az emberek félnek Tőled ugyanis kitudja, hogy mikor borul el az agyad. - soha nem hittem volna, hogy Jade egyszer meg tud bántani. A naiv Jade aki mindig boldog és mosolyog. Most úgy néz rám mint egy gyilkosra. Mert annak tart úgy ahogy mindenki más is.
- Azért gondold átt, hogy mit beszélsz Jade - förmed rá Liam. Nem akarom, hogy segítsen rajtam. Neki ehhez semmi köze. Ez az én dolgom. A cikkben majdnem az igazat írták. Tényleg öngyilkos akartam lenni és elmegyógyintézetben is voltam, sőt majdnem én is elhittem, hogy tényleg megöltem Juliat. - Hónapok óta ismeritek Mirát. Most komolyan szerintetek úgy néz ki egy gyilkos meg egy elmebeteg mint Ő? - hálás vagyok neki, de ez már semmin nem változtat. Végig néz a kis csapaton, de az arckifejezésük nem változik.
- Soha senki nem ismerte Őt igazán. - vágja rá Nikki, Zayn pedig helyeslően bólogat. - Te vagy az egyetlen aki mellette áll mivel elcsavarta a fejed. Térj már észhez Liam! Louissal járt, a Te ágyadban meg aludt. Kihasznál, mivel egy kétszínű picsa. - áucs. Most megint úgy érzem magam mint régen a gimiben mikor mindenki engem piszkált. Nem, ez most sokkal rosszabb ugyanis az állítólagos barátaim árultak el és ez cseszett rossz érzés.
Liam vissza akar szólni, de csak megszorítom a kezét és ezzel próbálom a tudatára adni, hogy hagyja a francba.
- Egy gyilkos, őrült csajt tekintettem a barátomnak. - néz a szemem közé Harry fájdalmasan. Ez az a pillanat mikor elerednek a könnyeim és menekülni akarok. Menekülni mindentől és mindenkitől. Megfordulok és elindulok, de még csak az ajtót sem érem el Simon máris utánam szól. - A szerződésedet felbontottuk. Nem vagy a Dollyk tagja.
- Igen, megbeszéltük, hogy nem akarunk a csapatba egy hazug gyilkost. - vágja rá Jo a hatás kedvéért. Ez az a pillanat mikor lenyomom a kilincset és végleg áttlépem a küszöböt. Látom még, hogy Liam utánam akar jönni, de Niall és Zayn megállítja majd mondanak neki valamit. Veszekedni kezdenek, de nem vagyok rá kíváncsi. Végleg kisétálok az épületből ahol az álmaim valóra váltak, majd el is vesztek.
Gyalog indulok el valahova, de nem tudom, hogy hova mivel ninsc hol laknom sem. Londonban a srácokon és a lányokon kívül senkit nem ismerek. A telefonom folyamatosan cseng. Ruby visszakéri a ruhákat amiket tervezett. A személyi edzőm közli velem, hogy nem akar tovább tornázni velem. A twitter profilomat pedig ellepik az utálkozók. Szinte mindenki ugyan azt mondja, hogy egy kétszínű hazug picsát tekintettek a példaképüknek. Van akik bánják, hogy mellém mertek állni egy kép erejéig, ugyanis ezek szerint képes lettem volna megölni őket mivel egy elmegyógyintézetből menekülő senki vagyok.
Végül a szüleim azok akiket felhívok, hogy vigyenek haza. Mind a ketten értem jönnek, de nem kérdeznek semmit. Hagyják, hogy azt csináljak amit akarok hisz már felnőtt vagyok. Mégis mikor újra a régi szobámba találom magam úgy érzem magam mint mikor tizennégy éves voltam. Utálom magamat és az életemet. Öt év után most fordul elő először, hogy az öngyilkosság megint megfordul az agyamban. Hisz mennyivel könnyebb lenne. Mindenki gyűlöl és gyilkosnak tart. Sőt mostanra már Liam agyát is megkeverték így már őt is elveszítettem. Megint magam vagyok. Gombóc nő a torkomban ahogy kihúzom az éjjeliszekrényem fiókját és ugyan úgy megtalálom a nyugtatós dobozomat. Tele van úgy mint ahogy hagytam. Vészhelyzetre. Azt hiszem, hogy a vészhelyzet most jött el...

| Chapter Fifty - Five |

Hellóóó!! Először is lehetne hozzátok egy nagyon nagy szívességem? Szóval jelentkeztem egy versenyre a legjobb író kategóriában, és örülnék neki ha szavaznátok rám EZEN a linken, oldalt a Do_Payne nevű egyedre kéne szavazni ;) előre is köszönöm ♥ és a történetben az utolsó Louisos szemszög :c komizniiii

| LOUIS TOMLINSON |

Tudom, hogy megcsal. Úgy ahogy azt is tudom, hogy engem soha nem szeretett úgy mint ahogy én szerettem Őt. Valamit elrontottam. Lehet, hogy többet akart volna, én pedig nem vettem figyelembe az érzéseit. Magam mellett akartam tartani és megóvni mindentől. Ez lett a vesztem. A féltékenység úrrá lett rajtam. Utáltam ha más fiúkkal beszélgetett. Azt pedig még jobban utáltam ha ezek a fiúk az én barátaim voltak. Még mindig nem tudom felfogni ezt . Akkor kapott el legjobban az ideg mikor Liammel beszélt. Rögtön az első találkozásuk pillanatában tudtam, hogy valami nincs rendben közöttük. Annyira különösen viselkedtek egymással. Mint két rég nem látott barát, akik nagyon közeli viszonyban voltak egymással még régről. Hülyeségnek tartottam. Hisz mégis hogy lehetne nekik múltjuk mikor soha nem is találkoztak. De a bizalmatlanság elraktárózott bennem és elkezdett kattogni az agyam. Olaj volt a tűzre mikor Cat megmutatta azt a bizonyos képet ami még 2010-ben készült a londoni X-Factor stúdiója előtt az én barátnőmről aki állítólag mindig is New Yorkban élt, meg a legjobb barátomról aki tagadta, hogy ismerős lenne a számára a csajom. Természetes tagadták, hogy valami közük lenne egymáshoz, a képről pedig csak annyit mondtak, hogy véletlen. Véletlen a lófaszt! Mira csodálatos határos módon elfelejtette velem közölni azt az aprócska tényezőt, hogy öt évvel ezelőtt megpróbálkozott a brit tehetségkutató műsorban ahol kisett. Hogy honnan tudom? Könnyű volt Simont szólásra bírni. Ő nagyon is tudta Mira egyik kis múltját, de megígérte a lánynak, hogy soha nem fog beszélni róla. De én ellenállhatatlan vagyok, így amik felvételek nem kerültek be a tévében én külön kérésre végig néztem. Mira tényleg volt a műsorban csak akkoriban még nagyon nem hasonlított a mostani énjéhez. Utána pedig valahogy Amerikában kötött ki ahol teljes változáson ment keresztül majd ismét megpróbálkozott a tehetségkutatóval ahol tarolt, és ahol összeismerkedtem vele.
És ez még csak az első hazugsága volt. Soha nem mondtam neki, hogy tudom, hogy mi történt vele öt évvel ezelőtt, mivel az utána való idő még mindig zavaros a számomra. Az azonban biztos, hogy Liam nem csak akkor találkozott Mirával mikor az a bizonyos kép készült. Ismerték egymást...valahonnan. De honnan? Mira szentül vallja, hogy Ő egy büszke amerikai lakos, de brit akcentusa van ami azt jelenti, hogy élt Angliában. Ráadásul a szülei is Manchesterben élnek. Különös nem? Mikor bemutattam Mirát a srácoknak, Liam nem úgy viselkedett vele mint egy vadidegennel. Inkább úgy mint egy rég elvesztett baráttal. Liam pedig Cat mellett soha nem ölelgetett meg más lányt, sőt még csak a közelükbe sem ment, ugyanis állítása szerint szerette a lányt. Akkor mégis mi ütött belé mikor Mira feltűnt? És Mira miért csak Liammel lett a legjobb barátok rögtön az első pillanattól kezdve, mikor Harryvel, Niallel és Zaynel távolságtartó volt? Nem azt mondom, hogy velük nem volt jóban, de észrevehető volt az, hogy mennyire máshogy bánik Liammel.
Gyanakodni kezdtem és jobban odafigyeltem Mirára. Hiába próbálták nem feltűnően csinálni tudtam, hogy titokban együtt vannak mindenhol. Elég szar érzés mikor megtudod, hogy a barátnőd az állítólagos legjobb haverodat viszi el a szüleihez és nem téged. Szerettem volna megismerni a szüleit, hisz én is bemutattam Őt a családomnak. Mira azonban állandóan csak találgatott. Lett volna időnk elmenni Manchesterbe. Neki volt is ideje, csak történetesen nem velem hanem Liammel. Együtt voltak, ráadásul még úgy is néztek ki mint egy pár. Mira hiába nem mondta, rögtön megtudtam, hogy ott van. De nem mondtam neki, úgy döntöttem, hogy megvárom míg saját maga vallja be. Nem tette.
Mégis az a bizonyos jelenetett tett pontot az béketűrésemre mikor haza mentem és megláttam Őket a saját fürdőkádamba. Mira boldog volt, de úgy ahogy én még soha nem láttam mikor velem volt. Dühös lettem és kitaláltam egy csomó hülyeséget Liamről, majd a lány fejéhez vágtam, hogy tudom mit csinál a hátam mögött. Innentől kezdve nem bíztam meg benne. Magam mellett tartottam, de csak azért, hogy Liam ne kapja meg.
Ha Mira nem lehet az enyém, akkor az Övé sem lesz!
De a dolgok kezdtek kicsúszni a kezeim közül. Mira egy csomószor kimaradt miközben tiszta hülyeségeket próbált beveteni velem. Késő éjjel járkált haza és mindig bűzlött a férfi parfümöktől amik különösen hasonlítottak Liaméhez. Ismerem Liam parfümjeit, hisz hónapokig utazgatok vele egy turnébuszban. Cat már nincs a képbe mivel szakítottak, így nem nehéz kitalálni, hogy mit csinálnak titokban. Próbálják tagadni, de kegyetlen rosszul sikerül nekik. Azt hiszik, hogy nem veszem észre, hogy mit csinálnak mikor egymás közelében vannak? Feltűnően sokszor érnek egymáshoz, állandóan vigyorognak és valahogy mindig eltűnnek mikor senki nem figyel rájuk.

Mégis a ma este volt az mikor úgy döntöttem, hogy a dolog végére járok. Hely: Brit Awards. Mira feltűnően korán eltűnt ráadásul úgy, hogy nekem még csak nem is szólt. Liam szintén lelépett, de valahogy Ő is elfeledkezett szólni, hogy elmegy. Így mikor én is elhagytam a gálát a limuzin sofőrnek véletlenül nem azt mondtam, hogy haza vigyen, hanem Liam címét diktáltam le. Mikor megérkeztem a lakása épületéhez különös mód a barátnőm autója ott parkolt. Hajnalodott már, így természetesen úgy döntöttem, hogy megvárom míg a kisasszony feltűnik a terepen. És ha feltűnik? Nem fogok mutatkozni. Hagyom, hogy elmenjen a többit pedig majd meglátom. Lehet ma lesz a napja, hogy ellátogatok Manchesterbe is a szüleihez. Kíváncsi vagyok már rájuk, és arra, hogy a lányuk mit mond rólam.
Reggel hét óra is elmúlhat már, mikor a kijárati ajtó nyitódik. Lejebb csúszok az ülésembe, de még így is látom, hogy Mira és Liam az akik kilépnek az ajtón. Mirán még mindig a tegnap éjjeli ruhája van a haja viszont most kócos. Az ideg akkor kap el mikor végig nézek a fiún, akin egy egyszerű fehér póló van, meg alsógatya. Mikor Mira menni készülne, Liam elkapja a derekát és magához húzza jó szorosan miközben a lány a nyakánál fogva öleli meg. Azt remélem, hogy ennél többet már nem fogok látni, de tévedek, mivel mikor Mira megfordulna egy gyors puszit nyom a srác szájára és úgy hagyja magára vigyorogva. Liam még mond valamit, mire Mira bólint, majd megfordul és visszasétál az épületbe.
Szóval mégis csak igazam volt. Mira megcsal ráadásul ezzel a faszfejjel! Liam elvette a csajomat, én pedig nem jöttem rá! Hazudtak nekem.
Kiszállok az autóból és idegességemben fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Nem akarok haza menni. Nem akarom Mirát látni. Azt akarom, hogy az egész világ tudja meg mekkora egy kurva.
- Pár óra múlva jobb lesz. - ijedten fordulok meg a tengelyem körül és találom szembe magam Cat-tel. Liam autója mellett áll és eléggé bosszúsan nézegeti a járművet. Szinte már félelmetes ahogy kinéz. - Mikor rájöttem, hogy Liam beleszeretett Mirába, én képes lettem volna megölni mindkettőjüket. De aztán úgy gondoltam, hogy majd Ők jobban fognak szenvedni mint én. A helyzet az, hogy a bájos és kedves Mira Nelson egy csomó dolgot elfelejtett közölni a nagyvilággal. - érdeklődve figyelem a lányt. Catről mindig is tudtam, hogy egy kétszínű picsa. Állandóan nyomozott Liam után, előtte aztán soha nem voltak titkok. Annyira magához akarta láncolni a fiút, hogy képes lett volna egy nyomkövetőt is rá szereltetni csak azért, hogy tudja azt, hogy mikor mit csinál. Nem lepődnék meg rajta ha lenyomozta volna Mira életét is.
- Arra már énis rájöttem, hogy egy csomó dolgot elfelejtett elmondani nekem. - igazítom meg a hajam és köpök egyet. Engem eddig még senki nem csalt meg! Mindig én voltam az aki véget vetett egy kapcsolatnak.
- Soha nem érdekelt az, hogy vajon a szülei miért élnek Manchesterben miközben Ő állítólag mindig New Yorkban élt? Én szívesen választ kapnék ezekre a kérdésekre. - hangja izgatott és szinte már hallom ahogy kattog az agya. Mindenáron be akarja feketíteni Mirát. És már én is.
- Ha most azt akarod, hogy menjünk el Manchesterbe, akkor én benne vagyok. - vigyorodok el rosszállóan. Ha Ő tudott nekem fájdalmat okozni akkor itt az ideje, hogy most én legyek az aki nevessek rajta. Vannak titkai, de úgy érzem, hogy ezekre a titkokra hamarosan fény fog derülni.
- Elvette Tőlem Liamet! Engem soha nem szeretett úgy mint ezt a hazudós ribancot. - hangja tele van méreggel és haraggal. Jól sejtem már Mira halálát is eltervezte. Szerintem mind a ketten hibásak, nem csak Mira. Ha Liam annyira szerette volna Catet akkor nem tudott volna összejönni Mirával. Mira sem szeretett engem ezek szerint. Már csak az a kérdés, hogy akkor miért járt velem? Így akart Liam közelébe férkőzni? Lehet, hogy mindig is Ő kellett neki, engem pedig csak kihasznált?
Nem kell sokáig kérnie, hogy menjek el vele Manchesterbe. Öltönyben, fáradtan érkezek meg a városba, majd szállunk ki egy hatalmas park előtt és tanácstalanul egymásra nézünk. Az egy dolog, hogy itt vagyunk, de most hova? Manchester azért nem kis város, így szerintem nem is ismer mindenki mindenkit.
- És most? - nézek rá a mellettem álló lányra, aki csak az alsó ajkába harap és úgy néz végig az úton. Egy csomó autó halad el mellettünk. És a parkban is nyüzsögnek az emberek.
- Elméletileg a szülei itt élnek, szóval az embereknek ismerniük kéne Őket - válaszolja maga elé meredve, majd hirtelen útnak indul be a parkba. Rögtön utána indulok, de meg is torpanok mivel Ő is megáll. Vörös hajú, talpig feketében öltözött lány néz végig rajtam. Korban Mirához illik, így természetes, hogy rögtön az suhan átt az agyamon, hogy ismeri a lányt. - Bocsi, hogy csak így letámadunk Téged, de véletlenül nem ismered Nelsonékat? - tér a dolog közepébe rögtön Cat. A vörös hajú lány leemeli a szeméről a szemüvegét, majd egy vicsor jelenik meg az arcán. Félelmetes. - Tudod, a Dollys Mira Nelson szülei. - próbálkozik tovább Cat.
- Inkább az elmegyógyintézetes Mira Nelson. - nevet fel keserűen az ismeretlen lány. Erre a megjegyzésére rögtön Cat mellé állok és kíváncsian fülelek. - Sandy vagyok. Mira egyik régi nagyon közeli ismerőse. - nyújta a kezét felém, de eszemben sincs viszonyozni a gesztusát. Mira régi ismerőse? Ez mégis, hogy lehet? Hisz soha nem élt itt a szüleivel! És milyen elmegyógyintézetről beszél? Szerintem összekeveri valakivel.
- Ezt kétlem, ugyanis az a Mira akiről mi beszélünk, soha nem lakott Manchesterben, csak a szülei. Ő New Yorkban élt. - állítom magabiztosan. Sandy jóízűen kinevet és megcsóválja a fejét.
- Nem, hogy itt lakott, de még itt is járt suliba, majd Londonba került egy gyogyó intézetbe mivel a csaj lökött volt egész életében. Aztán még bolondobb lett, majd elhúzott innen. Befestette a haját szőkére és egy plázapicsát varázsolt magából, hogy senki nem ismerje meg. De itthon még mindenki tudja a mocskos múltját. - nevet fel jóízűen Sandy, velem pedig szédülni kezd a világ. Catbe kapazkodom meg, és remélem, hogy ez az egész csak egy rossz vicc. Itt valami tévedés van.
- Miféle mocskos titok? - faggatózik tovább Cat. Nem akarom hallani. Nem érdekel, nekem ez már túl sok.
- Te elhiszed ezt a sok hülyeséget amit ez itt összehazudozik? Honnan tudod, hogy nem kamuzik? - rántom meg Cat kezét és fordítom magamhoz. El akarom Őt húzni a csajtól, de nem akar velem jönni. Sandy csak hazudik. Biztos, hogy nem is ismeri Mirát.
- A cuki kis Mirád akit Te úgy védsz, megölte a legjobb barátnőmet! Nem hiszed el? Oké, de bizonyítékom van mivel az apám a rendőrségen dolgozott akkoriban és Ő hozta meg a határozatot, hogy csukassák be egy elmegyógyintézetre mivel veszélyes az emberekre. Vagdosta magát, és mellette úgy nézett ki mint egy csontváz. Egy csomó képet tudok mutatni róla a rendőrségen. - ajánlja fel, hogy megmuttassa. Nem akarok vele menni, de Cat elkapja a csuklóm és elkezd húzni a rendőrség felé ami különös mód az utca végén van. Sandy úgy megy be oda mintha mindennapos vendég lenne. Mert lehet, hogy az is. A rendőrök mosolyogva köszönnek neki, majd az egyiknek szól, hogy kéri Miranda Nelson adatait. Miranda. Még az igazi nevét sem tudtam egészen idáig.
Int a fejével, hogy kövessük miközben benyit egy irodába.
A rendőr akit megkért pár másodperc múlva egy vastag aktát rak le elénk, Sandy pedig kinyitja és máris meglátom a lányt akit azt hittem, hogy egészen idáig ismertem. Egy sovány tizenéves lány van a képen vérben úszú ruhában. Alig ismerni rá sőt undorító ahogy kinéz a soványsága miatt. A kék szemei viszont pont ugyan olyanok mint most. Leteszem a képet és egy másik képért nyúlok amin szintén Mira van, de a kezei vannak kiközelítva amin egy csomó vágás nyom éktelenkedig. Elég csak egy szempillantást vetnem a papírokra rögtön mindent ki tudok olvasni. Sokszoros öngyilkossági kísérlet, kés volt nála, éheztette magát, hazudott a szüleinek,illegális drogfogyasztás, majd a mosdóban egy bizonyos Julia holteste mellett találtak rá talpig vérben úszva, egy elmegyógyintézetbe beutaló papír ahol sürgös segítséget kérnek mivel a lány nem megbízható és kárt tehet az osztálytársaiban és a tanáraiban.
Hányingerem támad és a lehető leggyorsabban fordítom el a fejem a képekről. Nem akarom elhinni, de tudom, hogy igaz. Mira hazudott mindenkinek méghozzá erről. Lehet, hogy még mindig kezelésre szorul, csak jól titkolja. Én pedig egy ilyen lánnyal jártam, aki veszélyes az emberekre. A világnak meg kellene tudnia a valóságot, de azért ennyire szívtelen még én sem vagyok. Ha kiderülne akkor rögtön kitennék a Dollykból és soha többet nem mutatkozhatna nyilvánosan. Tönkre tenném az életét.
- Beszéltél erről valakinek? - kérdezem csendesen Sandyre nézve. Megcsóválja a fejét. - Figyelj én tudom, hogy milliók landolnának a zsebedben ha ezeket az infókat kiadnád valakinek, de ha eddig képes voltál hallgatni, akkor ez mostantól se legyen máshogy. Sajnálom a barátnődet, de Mira egyszer még bűnhődni fog valahogy. - Sandy nagy szemekkel méreget és olyan a tekintete mintha valami olyasmit hallott volna amit eddig nem tudott. - Cat haza megyünk! - mondom a lánynak aki teljesen kábán ül mellettem. - És nem beszélünk erről. - teszem még hozzá. Lehet rossz döntést hoztam, de nem akarom tönkre tenni Mirát. Nem én, és nem így. Ez az Ő múltja, neki kell rendbe hoznia. De az biztos, engem ki fog hagyni belőle ugyanis nem akarok egy ilyen lánnyal mutatkozni aki mindenkinek hazudozik...

| Chapter Fifty - Four |

Hellóó!!! Hát gondoltam ennek a résznek az elejére megint kiteszek egy +16- os karikát, hogy legyet tisztába vele, hogy van benne egy kis durva jelenetecske :D komizniiii

- Úgy érzem, hogy mindjárt megfulladok ebben a ruhában. Nem fogom kibírni ilyen szűk ruhában egész éjjel! - jajgatok miközben próbálom a ruha szoknyáját leljebb húzni a combomra, de a várt hatás elmarad, mivel ahogy húzom lefele úgy a felső része is jön a szoknyával együtt. A bőr mini ruhák átka. Alig takarják el a feneked, a melleidet pedig a nyakadba nyomják a push- up hatás miatt. Egy szavam sem lehet mivel csakis a számomra szabták. Én voltam a hülye, hisz én akartam bőr szerkót, csizmával a Brit Awards-ra. Csak arra nem gondoltam, hogy ennyire szűk lesz és ennyire rövid. Elgondolkodtató, hogy most egy énekesnőre, vagy inkább egy kurvára hasonlítok. De hát ez kell a népnek nem? Példaképet akarnak. Vajon tényleg ez én vagyok? Őszintén megmondva sokszor már nem tudom. Úgy érzem, hogy ez már nem én vagyok. Csak egy bábu aki hazudik a világnak. Azt hittem, hogy szeretek énekelni, de most, hogy megkaptam és milliók tudják a nevemet már nem is élvezem annyira. Olyan mintha csak rám erőltetnék ezt az egészet. A gond szerintem az lehet, hogy más mondja meg, hogy mit csináljak. Nincs is saját életem. Ha valamit csinálok akkor először engedélyt kell kérnem, hogy véghez e vihetem. Röhej, hogy nem mutatkozhatom olyan ruhában amiben szeretnék. Gyűlölöm azt amivé váltam. Átlagos szeretnék lenni! Egyetemre akarok járni, és azzal akarok randizni akivel én szeretnék. Nem pedig kényszerből akarok egy fiúval lenni. Már pedig igenis kényszerből vagyok Louisval, ugyanis tudom ha szakítanék vele, akkor tönkre tenném a One Directiont az érzéseim miatt. Louis nem értené meg, hogy nem szeretem. Őt nem érdeklik az érzések. Soha nem is érdekelték. Elegem van. Szeretni akarom Liamet, titkolózás és hazudozás nélkül. És ami a legfontosabb nem akarok versengeni senkivel. Már pedig ma este ez is be fog következni. Ugyanis a Brit Awardsba két olyan kategória van ahol a Dollyk és a One Direction is jelölve van. A legjobb banda és a legjobb dal. Félő, hogy mindent a fiúk fognak aratni, viszont tudom, hogy akkor Jade és Jo nagyon csalódott lesz, mivel ők akarnak lenni a legjobbak a briteknél is. Versengenem kell Liammel. Természetes dolog, hogy én is azt szeretném ha az én bandám nyerne, de nem fogok megharagudni ha üres kézzel megyünk haza. Haza. Bárcsak már vissza mehetnénk Amerikába. - Átok ez a bőr izé. - nyavajgok tovább és legszívesebben letépném magamról a ruhát.
- Pedig csodásan festesz. - gyönyörködik a munkájában Ruby, vagyis a Dollyk hivatalos ruhatervezője. Ő tervezi a turné ruhákat is, ezért már olyan mintha Ő is a csapatba tartozna. Van stílusa, és tényleg amit megálmodunk Ő megpróbálja megvalósítani.
- Úgy mint egy kurva. - jegyzem meg bosszúsan és hagyom, hogy felhúzza a csizmámom lévő zipzárt. A csizma egészen a térdem fölé ér így szerencsére csak nagyon kis rész látszódik ki a combomból.
- Inkább mint egy rock hercegnő. - javít ki és a fejemre nyom egy kalapot ami a szerkómhoz tartozik még. Az egész megjelenésem fekete, csak a szőke hajam virít, meg a benne lévő rózsaszín tincsek amiket pár napja szereztem. - Hidd el, Te leszel a gála főszenzációja. - biztat mosolyogva és megigazítja a mellem felett a részt, - vagyis még jobban húz a ruhán, hogy még karcsúbbnak tűnjek.
- Nem fog szétrepedni rajtam a ruha? - kérdezem aggódva és próbálok egy picit mozogni. Járni tudok, de csak nagyon óvatosan mivel a szűk ruha nem engedi.
- Ne egyél sokat. Sőt inkább semmit ne egyél. És akkor nem lesz baj. - kacsint rám a jó tanácsa után. Nem mintha amúgy sokat ehetnék. De panaszra semmi okom. Mivel minden estémet Liammel töltöm titokban, ő pedig nem engedi meg, hogy ne egyek, így semmi gondom az éhséggel.
A limuzin időre érkezik. Kissé feszülten szállok be, ugyanis mióta a banda létezik azóta még soha nem fordult elő, hogy külön érkeztünk meg valahová. De a ma este más, mivel a lányokkal csak a vörös szőnyegen fogunk találkozni. Életem első vörös szőnyeges bevonulása. Nem csoda, hogy remegnek a lábaim mikor kiszállak az autóból és máris egy csomó vaku vakít meg, és több száz rajongó szajkózza a nevem, hogy menjek oda hozzájuk egy képre vagy egy aláírásra. Egy mosolyt varázsolok az arcomra és elindulok a szőnyegen, de rögtön irányt változtatok és a korláthoz megyek pár rajongóhoz. Boldogan készítek velük képet és írom alá a papírjaikat mikor egy kezet érzek meg a derekamon.
- Úgy emlékeztem, hogy megbeszéltük azt, hogy  együtt vonulunk végig a szőnyegen. - suttogja Louis a fülembe, de egy percre sem hagyja abba a mosolygást és az integetést. Természetesen a kezét sem távoltítja el tőlem, én pedig próbálok olyan arcot vágni mint aki élvezi a pillanatot. Pedig kicsit sem. Elég elfordítanom a fejem és rögtön megpillantom Liamet Harryvel és Niallel. Próbál nem feltűnően nézni, de nem sikerül neki. Nagyon is megakad a szeme mikor végig néz rajtam és elismerően bólint. Inkább lennék az Ő oldalán mint Louisén, aki nem bízik bennem.  A livestream óta bunkóskodik velem mivel azt mertem mondani, hogy Liammel jönnék össze a bandából ha nem vele járnék. Bocsánatot kért már a féltékenykedése miatt, de kezdek besokalni. Állandóan féltékenykedik. Még a vak is észre venné, hogy totál nem bízik bennem. És jogosan.
- Nem vagyok hajlandó végig vonulni egy olyan személlyel aki nem bízik bennem. - vicc, hogy pont én beszélek a bizalomról mikor én ezerszer ocsmányabb dolgot csinálok. De ha Louis szakítana velem, akkor nem lenne semmi gond és nyugodtan felvállalhatnám a kapcsolatomat Liammel. Azonban nem úgy néz ki mint aki szakítani akarna velem.
- Bocsánatot kértem már! - sziszegi a fogai között feszülten. Próbál nyugodt maradni, de nem nagyon akar összejönni neki.
- A sok bocsánat kérésed feldughatod magadnak. - paskolom meg az arcát vigyorogva és tovább állok.
Az este első fele zseniálisra sikeredett. A banda most adta először elő az új dalt a színpadon. Nem hittem volna, hogy egyszer Angliában is lesz akkora sikerünk mint Amerikába. Úgy látszik, hogy az embereknek tényleg tetszik amit csinálunk.
Miután vége lett a fellépésünknek a lányokkal ismét szétváltunk. Álltalában utálom az ilyen rendezvényeket mivel mindenhol csak csupa beképzelt alakba futha az ember. Történetesen én is bele futottam valakibe a mosdóknál. De Ő nem beképzeltem volt, hanem édes. Igen, a személy akiről beszélek Liam volt.
Épp a női mosdóba készültem mikor elsétáltam a férfi mosdó mellett ahol hirtelen egy kar ragadta meg a csuklómat majd húzott be a helységbe. Liam nem habozott, Mikor szólásra nyitottam volna a számat Ő gondolkodás nélkül támadta le az ajkaimat. Hevesen csókolt kezei pedig a fenekemen pihentek. A pillanat nem tartott sokáig, mivel elnyomtam magamtól.
- Te nem vagy normális! Ez egy mosdó ahova percenként jönnek be a férfiak. Le akarsz bukni? - vonom kérdőre és tisztes távolságba megyek Tőle miközben megigazítom a ruhámat, vagyis próbálom leljebb húzni a combjaimra. Nem sikerül. Ráadásul zavarban is vagyok mivel Liam szinte már a nézésével képes lenne levetkőztetni.
- Sajnálom, de egyszerűen megőrülök érted - mondja fájdalmasan és megint közelebb von magához és megcsókol. Esélyem sincs visszacsókolni ugyanis annyira gyors, hogy a számról máris átvándorol a nyakamra miközben az egyik mosdóhoz nyom. Kezeivel erőteljesen belemarkol a fenekembe és feljebb emel, hogy tudjon megtámasztani. Apró sóhajok hagyják el a számat ahogyan a fülem alatti vékonyka bőrt csókolgatja majd veszi a fogai közé és megharapja. - Három napja nem láttalak. Hiányoztál bassza meg! - mondja az ajaimba. Igen, tényleg három napja nem találkoztunk mivel nem tudtam elszabadulni Louistól.
- Te is nekem. De akkor sem tartom jó ötletnek, hogy ezt itt csináljuk. - fogom tenyerem közé az arcát és úgy húzódom el. Szinte hallom ahogy kattog az agya, hogy mégis mihez kezdjen a helyzettel. Nadrágjában szinte már szét durran, és mikor ezt szóva tenném neki, lehúz a mosdóról és megint megcsókol majd elkezd nyomni egyenesen be az egyik fülkébe. Az ajtó becsukódik utánunk és a falhoz nyom, de ajkaink egy percre sem válnak szét. Nekem sem kell sok ezek után, hogy ellazuljak.  Kezeimet az ingjére vezetem és lassan gombolom ki. Hirtelen elkapja a kezem és egy pimasz mosoly suhan átt az arcán.
- Engedd, hogy most én csináljak jót neked. - kacsint rám és hideg kezét máris megérzem a combjaim között. Lassan és érzékien simogat majd a bugyim környékén barangol már. Megremeg, de mikor észre veszi gyorsabban kezd el csókolni. A bugyimon keresztül simogat, a számból pedig halk sóhajok törnek fel. Bugyi volt és nincs, vagy ha van is Őt nem érdekli mivel megtalálja a módját, hogy bejusson az ujjaival. Először csak gyengéden kezdi izgatni a csiklómat, belőlem pedig hangosabb sóhajok törnek fel ami számára erőt ad, mivel most már az egyik ujjával hatol belém. Érzem, hogy nedvesedem és ez miatt totál kényelmetlenül érzem magam. De mintha Ő ezt élvezné. - Imádom mikor a nevemet sóhajtod. - húzza ki belőlem az ujját majd lenyalja az undormányt. Megcsóválom a fejem és kikapcsolom a nadrágja övét, hogy végre tudja használni a férfiasságát is. A gond már csak a ruhámmal van, de Ő még azt is könnyen megoldja. Elég csak egy picit rántania rajta a melleim máris kifordulnak a ruhából hála a push- up -nak. Szemei felcsillanak és szorosan közel húz magához aminek következtében a melleim a csupasz mellkasának fúródnak. Kezét elhúzza a hátamról és egyenesen a melleimre vezeti majd megcsípi a mellbimbóimat. Felszisszenek és kezemet a nyakára teszem és felém húzom, hogy tudjam ismét megcsókolni. Megigazítja magát és egy erős mozdulattal felkap. Lábaim a derekam köré tekerődnek Ő pedig csak nyom a falhoz és csókol. A számról áttér a nyakamra majd a vállamra. Minden bőrt végigcsókol majd rátér a melleimre, mikor hirtelen nyitódik a mosdó ajtaja. Liam rögtön abba hagyja a csókolgatást, az én szemei pedig kipattanak. Szája a mellbimbóm körül van és onnan néz a szemem közé idegesen
Az egyik fülke nyitódik, mi pedig Liammel mozdulatlanok maradunk. Hangosan szedem a levegőt. Túl hangosan.
- Harry gyere már! Asszem Ti nyertetek egy díjat - valaki szól be. Harry az aki a mellettünk lévő fülkében van.
- A kurva életbe már! Nem hiszem el, hogy még hugyozni sem hagyják nyugodtan az embert. - kis híján felröhögök, de Liam befogja a számat egy csókkal. Hallom ahogy Harry felhúzza a nadrágját majd szó szerint kirohan a helységből. Liam is elenged, majd eszeveszett gyorsasággal kapja magára az ingjét és csatolja vissza az övét, hogy aztán tudjon nekem segíteni. Eléggé nehéz feladatnak bizonyul vissza nyomni rám a ruhát.
- Úgy látszik díjat nyertem - mondja mikor kész vagyok, de azért a biztonság kedvéért még húz a ruhámon nehogy véletlenül kilátszódjon a fenekem. - Mi lenne ha éjjel folytatnánk a lakásomba? - kérdezi pimaszul.
- Intézd el a részleteket. - kacsintok rá. Vigyorogva bólint majd kikukucskál az ajtón, hogy tiszta e a levegő. Tiszta így elsietek mellette, de még nyomok egy puszit az arcára. Kipirult arccal csatlakozom a lányokhoz, és pont akkor szólítják a fiúkat a színpadra. Megnyerték a legjobb banda díjat. Mosolyogva figyelem ahogy Liam áll és az öltönyét igazgatja miközben próbál egy normális beszédet kinyögni.
Ki akarom fújni a levegőt, de nem sikerül mivel a legjobb dal kategória következik ahol a Dollyk is jelölve vannak. Pár másodperc telik el mikor a kivetítőn a banda neve szerepel. Jade és Nikki egyszerre ugrik a nyakamba miközben Jo a színpadra húz, hogy tudjuk átvenni a díjat.
- Igazából ezt a díjat Mira érdemli meg mivel Ő írta a dalt. Igaz? - fordul felém Nikki és a kezembe nyomja a mikrofont a díjjal együtt. Valamit mondanom kellene a dalról. De mit?
- A dalt egy olyan személy ihlette akibe fülig szerelmes vagyok. - nyögöm ki büszkén és kacsintok. De nem Louisra pedig Ő az aki vigyorogva tapsol. Hanem a mellette ülő fiúra. vagyis Liamre és Ő ezt nagyon jól tudja. Tudja, hogy róla írtam egy csomó dalt. Más nem tudja, de nem is baj. Hisz a mi szerelmünk furcsa. - Szeretlek! - tátogom a szeme közé nézve. Bólint mosolyogva boldogan...

| Chapter Fifty - Three |

- Merem remélni, hogy a mai livestream mind a két banda számára egyértelmű - csapja össze a kezét Simon majd a stúdió kis asztalkáján lévő laptopra mutat ahonnan hamarosan kezdődni fog az élő adás, vagy inkább elő chatelés az emberekkel. A laptop pontosan az asztal közepén áll és a kamera a kanapéval szemben pihen amin elméletileg kilenc embernek kellene helyet foglalnia majd egy órán keresztül. Fogalmam sincs, hogy hogyan gondolták ezt. Mi, lányok simán elférünk a kanapén négyen, de mi lesz az öt fiúval? Túl kicsi a kanapé, és a kamera kijelzője is.  Simon kérdően méregeti végig a kis társaságot. A kanapén Niall, Jade, Nikki és Zayn foglal helyet. Én és Louis még mindig az ajtóban állunk, mivel éppenhogy csak megérkeztünk Simon máris a mondandójába kezdett, Harry a laptopot vizslatja és állandóan mikor ránéz Jo-ra félelem és undor fut végig az arcán, és ez a lánynál is kölcsönös. És itt van még Liam is aki a sarokban ül miközben próbálja rólam elterelni a figyelmét, vagyis a telefonját nyomkodja. Ó a helyszín pedig egy hotel előcsarnoka, mivel Simon ragaszkodott hozzá, hogy mind a két banda itt töltse az éjszakát mivel a livestream után egy utolsó próba következik mivel nyakunkon van a Brit Awards, ahol A Dollyk és a One Direction is fel fog lépni és mindezek mellett egy csomó ugyanabban a kategóriában is jelölve vagyunk. Azt hiszem ma éjjel egy percet sem fogunk aludni. - A világ két legsikeresebb bandája, akik segítenek egymásnak így az emberek kíváncsiak a kulisszatitkokra, vagyis arra, hogy tényleg annyira jóban e vagytok mint ahogy Ti azt állítjátok. Rengetek kérdés fog érkezni, úgyhogy gondoljátok meg, hogy mit mondotok. - akaratom ellenére is Liamre nézek és minő meglepő Ő is pont engem néz. Vajon az Ő fejében is ugyan az jár mint az enyémben? Vagyis azt, hogy mennyire jó lenne most az élőadás alatt bevallani a világnak azt, hogy szeretjük egymást. Mennyivel könnyebb lenne minden, - és egyben mennyivel nehezebb is. Louis kiakadna és szerintem Simon és a csajok is. Valahogy mindenki utálja a megcsalást. Louis mintha megérezné, hogy valamin töröm az eszem mivel kezét átdobja a vállamon és úgy húz magához, majd egyenesen a kanapét veszi célba, de előtte még jellegzetesen ránéz Liamre. Ezzel a cselekedetével csak azt akarta tudatni Liammel, hogy én vagyok a csaja és nem szereti ha a fiú titkon engem néz. Végül leül Harry mellé, de a kezemet egy percre nem engedi el. Sőt direkt úgy igazítsa, hogy mindenki lássa az összekulcsolt ujjainkat. - Ez az ülésrend így nem lesz jó. - csóválja a fejét hevesen Simon. Niall mellett Harry ül, ő mellette Louis majd én, és végül Jade. Zayn és Nikki a szőnyegen foglaltak helyet. Liam és Jo pedig tanácstalanul állnak a kis asztalka mellett. - Harry állj fel Louis mellől és ülj a kanapé legszélére vagyis Niall helyére - parancsolja, Louis pedig csak kínosan megcsóválja a fejét. Egyértelmű, hogy nem engedik Louist és Harryt egymás mellett ülni. A göndör fiú szótlanul szót fogad és Niallel cserél helyet. - Josephin drágám Te ülj le Harry és Louis közé. - mutat a szabad helyre, azonban a lány nem mozdul.
- Én ezt nem szeretném. - mondja határozottan a lány és összekulcsolja a kezeit a mellkasa előtt.
- És én sem. Jobban szeretném ha Niall maradna mellettem. - vágja rá Harry is. Itt valami bűzlik. Jo és Harry mindig utálták egymást, de soha nem viselkedtek ennyire távolságtartóan egymással.
- Én döntöm el, hogy ki hol fog ülni. Jo, Harry mellé most! - emeli fel a hangját Simon.
- Rám fog megint mászni... - Harry a lehető legcsendesebben mondja, de mégis mindenki tisztán érti. Rá fog mászni? Jo miért akarna rámászni Harryre? Mondtam én, hogy történt közöttük valami.
- Te másztál rám! - vág vissza Jo.
- Részeg voltam az Istenit! Ha iszom soha nem érdekel, hogy kivel vagyok. De Te kihasználtál. - hoppá. Szóval Harry és Jo együtt voltak valamikor.
- Leitattál. És én hatázottan úgy emlékszem, hogy Te smároltál le először.
- Nem kellett kényszerítenem mivel hamar visszacsókoltál.
- Mert nem voltam magamnál.
- Úgy ahogy énsem! De az biztos, hogy bánom mivel kurva szarul csókolsz. - a végszó Harrynél van, mivel mitán az utolsó mondat elhagyja a száját Jo arcán valami megváltozik. Mintha megbántották volna a fiú szavai. Jogos.
- Befejeztétek? - szól közbe Simon. Harry és Jo bólint és legalább már képesek egymás mellett ülni. Ennek még lesz folytatása. Mondjuk soha nem hittem volna, hogy egyszer pont ők lesznek azok akik ilyenről fognak vitatkozni. - Louis és Mira Ti jók vagytok együtt. Viszont Liam, Te tökéletesen jó leszel Mira szabad oldalán. - hirtelen lever a víz azonban jól eső bizsergés fut végig rajtam mikor a fiú leül mellém és keze az én kezemet súrolja. Rám mosolyog én pedig óvatosan vissza rá. Louis, én és Liam. A tökéletes háromszög. A pasi akit megcsalok, és a pasi aki miatt megcsalom a pasim. - Zayn, Nikki, Jade és Niall pedig majd a kanapé mögött fog ülni pár széken. - szó nélkül teljesíti mindenki a kérését, na nem mintha valaki nagyon ellent merne mondani neki. Liam kényelmesen elhelyezkedik mellettem miközben én mint a cövek úgy ülök. Kényelmetlen a helyzet a számomra. - Úgy látom, hogy minden oké. Hát akkor kezdhetjük is - levegőt venni sincs időm, Simon máris elindítja a műsort. Viszont kilencünk közül senki nem tudja, hogy ki szólaljon meg először.
- Úgy néz ki, hogy élőben vagyunk már - köszörüli meg a torkát Niall és kínosan felnevet. - Ezek szerint engem ért az a megtiszteltetés, hogy köszöntsem a rajongóinkat az első Dolly- One Direction livestreamen. Na, szóval ennek az egésznek az a lényege, hogy ha akartok tehettek fel kérdéseket nekünk twitteren, mi pedig megválaszolunk annyit amennyit csak tudunk. - az ír fiú a lehető leggyorsabb módon vázolja a helyzetet. Amint a száját elhagyja a twitter szócska hirtelen több száz, - vagy ezer kérdés érkezik. Van akik külön névre szólóan kérdeznek, de van olyan is aki csak úgy álltalánosan. Soha nem volt még ilyenben részem. Annyira gyorsan jönnek a kérdések, hogy szinte el sem tudom őket olvasni.
- Felolvashatom én az elsőt? - kérdezi izgatottan Jade cserébe pedig kap pár bólintást tőlünk. - A kérdés egy @DollyDirection nevű felhasználótól érkezett. Nagyon találó egy név, mivel ez így olyan mint egy shipper név...
- Jade a kérdést! - szól rá kicsit sem kedvesen Jo.
- Igen, tudom - grimaszol Jade a kissé bunkó lányra majd kihúzza magát. - Szóval a kérdésben az áll, hogy mostanában a két banda sokat dolgozik együtt. Ennek valami különösebb oka? - végig néz rajtunk és úgy várja, hogy valaki válaszolja meg a kérdést.
- Vágjunk bele rögtön a közepébe. A livestream egyik főbb oka az volt, hogy tudjuk bejelenteni a hírt miszerint a Dollyk lesznek az előzenekarunk a következő turnénkon. - újságolja a jó hírt Zayn és mindenki tapsolni kezd. Tényleg ez az igazság. A fiúkkal megyünk turnézni. Eszméletlen és egyben kockázat is. Hogy fogom kibírni Liammel? Minden nap együtt leszünk, de mindig lesz körülöttünk valaki. Nem fogunk tudni csak úgy elbújni. - A következő kérdés Mirához szól. Mira, mostanában állandóan egy ezüst gyűrűt viselsz, talán Louis megkérte a kezed? - a mellettem ülő Liam megfeszül és rögtön lenéz a kezemre. Szinte hallom ahogy megkönnyebülten felsóhajt mikor meglátja, hogy mind a két kezem gyűrűmentes.
- A kezeim határozottan gyűrűmentesek. Nincs eljegyzés. - emelem fel mind két kezem, hogy mindenki jól láthassa azt, hogy igazat beszélek. - Igaz, hogy Josephin is 1D barátnő lett? - fordulok a lány felé.
- Nem! - vágja rá gondolkodás nélkül.
- Harry és Jo tegnap nagyon élveztétek egymás társaságát. Összejötettetek? - olvassa Nikki a következő kérdését.
- Még mindig a szinglik táborát népesítem és ez így is marad egy darabig. - húzza ki magát büszkén Harry majd röhögve lepacsizik Niallel. - És ismét egy kérdés a drága Miránkhoz - néz rám a fürtöske szája pedig ravasz mosolyra húzódik. - Ha nem Louis barátnője lennél, akkor kivel jönnél szívesen össze a bandából? - nem akarok válaszolni a kérdésre, de a szám önálló mozgásba kezd.
- Liam. - olyan gyorsan csúszik ki a számon a magabiztos válasz, hogy esküszöm én érzem kényelmetlenül magam. Ráadásul még rá is mosolygok a mellettem ülő srácra aki flörtölősen rám kacsint és szemezünk. Csak nézem a boldogságtól sugárzó arcát és csak akkor térek vissza a valóságba mikor megérzem, hogy Louis felállt mellőlem.
- Louis hova mész? Még nincs vége.  - szól rá Nikki, de a srác még csak hátra sem fordul.
- Rosszul vagyok. - válaszolja mikor már majdnem elhagyta a helységet. Rögtön felállok én is és a lehető leggyorsabb tempóban indulok meg utána. A szobák felé halad, de én még idejében elkapom a csuklóját és megállítom.
- Mi bajod van? - kérdezem mérgesen, és elengedem a csuklóját. Ennek a kis kirohanásának nagyon nem lesz jó vége. Simon totál ki lesz akadva.
- Nekem mi bajom van? Őszintén nem is tudom. Vagy várj, mégis tudom - nevet fel kínosan és a lehető legcsúnyábban néz rám. - A megjegyzésem a bajod! Mi az, hogy Liammel jönnél össze szívesen a bandából?
- Valamit mondanom kellett. - vonom meg a vállam.
- Igen, mondanod kellett. Mondjuk azt, hogy senkivel nem jönnél össze mivel engem szeretesz. De Te gondolkodás nélkül beköpted Liam nevét. - nem várja meg a válaszom. Ismét elindul a szobák felé és mikor a miénkhez ér a kilincsre teszi a kezét. - Mostanában nem ismerek rád Mira! Megváltoztál. - csóválja meg a fejét a hangja pedig szívszorítóan cseng. Lenyomja a kilincset és szó szerint becsapja az orrom előtt az ajtót, majd azt hallom ahogy kulcsra zárja.
- Nyisd ki az ajtót - csapok egyet a tenyeremmel, de válasz nem érkezik. - Hallod nyisd ki! Nem zárhatsz ki a szobámból. Mégis hol aludjak? - rúgok bele idegesen, de még mindig semmi válasz. És nem is fogja kinyitni csak azért mert megbántottam. Hát szerintem nem is bántottam meg. Csak válaszoltam egy kérdésre.  Megsemmisülten bele verem a homlokomat a csukott ajtóba és megfordulok. A csapat még mindig a helységben ül, de már senki nem ül a kijelölt helyén. Mikor meglátnak rám kapják a tekintetüket. - Hajléktalan lettem. Ki lesz az a aranyos aki befogad ma éjszakára? - kérdezem cukin és végig nézek a csapaton.
- Louis kizárt a szobátokból? - kérdezi Jade szomorúan.
- Ki, mivel megint rájött a féltékenységi roham. - vonom meg a vállam egyszerűen és lehuppanok a kanapéra.
- Hát ezt most megszívtad. - Jo hangja érzéketlen, de tőle nem is vártam mást.
- Nincs hol aludnom. - közlöm ismért a problémámat, de valahogy senki nem akar segíteni rajtam. Liam az egyetlen aki leül mellém és áttkarolja a vállam. Ijedten pislogok felé, de az arca nyugodt.
- Nálam nyugodtan aludhatsz ha akarsz. - ajánlja fel. Rögtön rábólintok.
Éjfél is elmúlhat már mikor Simon takarodót fúj. Louis színét senki sem látta az este folyamán. Még mindig bezárkózva duzzog a szobában, miközben én Liam mellett fekszem összeölelkezve.
- Szerintem sejt valamit. - mondom ki a mondatot ami már órák óta az agyamban van. Liam nem válaszol semmit csak tovább simogatja a hasam. Louis nem szokott ilyen hülyén viselkedni. Tuti, hogy észrevett valamit csak még nem mondja.
- Őszintén megmodva örülnék neki ha kiderülne. Engem már nem érdekel ha kilép. Utálom mikor vele vagy. - néha napján már én is örülnék neki, de mégsincs bennem annyi bátorság, hogy elmondjam az igazat. Válaszadás képpen csak hozzá bújom.
- Ne beszélj gondolkodás nélkül - rázom meg a fejem. Még szorosabban húz magához, de annyira, hogy már fölöttem tornyosul.
- Érezni akarlak baba - suttogja és lehajol, de annyira, hogy tudjon megcsókolni. Félénken csókolom vissza ugyanis attól félek, hogy valaki benyit vagy meghall. Hiába van kulcsra zárva az ajtó akkor sem érzem magam biztonságban.
- Én is, de most nem nálad vagyunk. - tolom el magamtól.
- A szoba hangszigetelt. - vágja rá.
- Inkább ma csak aludjunk és élvezzük egymást. - simítok végig az arcán. Csalódottan, de azért bólint. Visszefekszik az ágyra én pedig rögtön a mellkasára hajtom a fejem és engedem, hogy kényeztessen...

| Chapter Fifty - Two |

Hiiiii!!! Sokáig gondolkodtam rajta, hogy hányas korhatárt tegyek ki ehhez a fejezethez. Végül úgy döntöttem, hogy ezt a fejezetet egy +16 - os korhatárra mondom, mivel van egy picit durvább a többitől, de mégsem annyira, hogy +18-as legyen :D komizniiiiiii

- Haza kellene mennem. - sóhajtok fel bánatosan mikor arra gondolok, hogy hamarosan már megint itt kell hagynom Liamet és a szorító karjait. A fájdalmas gondolat után még jobban a mellkasába bújok fejemet oldalra fordítom és elkezdem az ujjait piszkálni. Kijelentésemre abba hagyja a hajjam való játszást és inkább a hátamra csúsztatja a tenyerét, hogy tudja végig húzni rajta, majd végül erősebben szorít magához miközben állát a fejem tetején támasztja meg. Igen, haza kellene mennem, ami igazából nem is az otthonom. Már nem! Pontosan azóta mióta szemrebbenés nélkül lépes vagyok Louis szemébe hazudni. Mert ezt csinálom. Napok, sőt hetek óta, és mindezt úgy, hogy szegény srác semmit nem sejt. Azt hiszi, hogy még mindig szeretem. Ha szerettem Őt valaha. Őszintén megmondva már nem is vagyok benne biztos, hogy tényleg szerelmes e voltam bele. Inkább csak fellángolás és remény. Reménykedtem benne, hogy képes leszek bele szeretni. Tévedtem. Szerelmes lettem, csak nem abba akibe kellett volna. Louis rendes srác, az egyik legrendesebb akivel valaha találkoztam. És cuki is, de számomra inkább csak barátnak felelne meg. Legjobb barátnak, akibe ezentúl nem szeretnék bele, ugyanis nálam félő, hogy belé szeretek. Röhej. Louis a pasim akivel együtt lakom, egy ágyban fekszem és akit elméletileg szeretnem kellene. Én pedig megcsalom, még pedig a legjobb barátommal, sőt Louis legjobb barátjával és a banda társával. Azt hiszem, hogy nem vagyok normális. Az ember nem szokott bele szeretni a legjobb barátjába! Vagy ha bele is szeret, akkor sem úgy, hogy mellette van egy másik kapcsolata. Bolondítom Louist, Ő pedig semmiről nem tud. És ami a legrosszabb még csak lelkiismeret furdalásom sincs. Talán azért nincs mivel Liam mellett végre igazán boldog vagyok, pedig semmi különösebb dolgot nem csinál. Amióta 'járunk' állandóan az Ő lakásában vagyunk és csak együtt vagyunk, - jó az idő nagyrészében csak szeretkezünk, mivel valahogy soha nem elég egymásból. De hülyülni is tudunk még mindig mint régen. Vagy csak egyszerűen kiülünk az erkélyre- jobban mondva én bele mászok Liam ölébe és ott alszom el, vagy ha nem alszom, csak csendben évezzük egymás társaságát. Szavak nélkül is tudjuk, hogy mit érez a másik. Nem kell mondogatnunk, hogy mit érzünk mert egyszerűen tudjuk. A kapcsolatunk olyan más. Nyugodt, de mégis izgalmas és tele van érzésekkel. Számomra nem csak a szerelmet jelenti hanem a legjobb barátomat is. Ha valami nem sikerül a bandában, vagy letolást kapok Simontól, esetleg valami sértő beszólást kapok egy újságírótól, vagy rajongótól, akkor el merem sírni magam előtte és a színtiszta valóságot mondom el. Louis mellett ezt soha nem mertem megcsinálni. Úgy ahogy azt sem, hogy csak szótlanul élvezzük egymás társáságát. Ő mindig pörög és soha nem tud a fenekén maradni. Nem az a romantikázós típus, és a gondjaim sem érdekelik. Kezdem úgy érezni, hogy a kapcsolatom vele egy csomó hazugságra épül. És még mindig nincs vége. Képtelen vagyok kimondani, hogy vége mivel tudom, hogy nem lenne jó vége ha kiderülne, hogy Liam miatt szakítok vele. Így mikor Liammel vagyok, Louis úgy tudja, hogy stúdióznom, edzenem vagy különböző Dollys dolgokat kell csinálnom. Tudom, hogy helytelenül járok el vele szemben, de hát ez van. Nem tehetek róla, hogy nem tud normálisan gondolkodni. Pedig nem Ő lenne az egyetlen akivel szakít a barátnője egy másik pasi miatt. Na jó, talán Ő lenne az egyetlen abból a szempontból, hogy a barátnője az egyik legjobb haverja miatt szakít vele. - Te nem érzed furcsán magad mikor Louis-val vagy? - nem fordítom rá a fejem, ugyanis nem vagyok kíváncsi az arcára mivel mikor megmelítem a fiú nevét, Liam arca mindig elsötétül. Tudom, hogy mit csinálna legszívesebben Louis-val. De nem tesz semmit, mivel az éneklés az álma és ezt csak a bandával tudja tovább élni. Így el kell szívelnie, hogy hivatalosan még mindig a bandatársa barátnője vagyok. Ami számomra már minél kényelmetlenebb. Nem tudom, hogy meddig fogja Louis bevenni azt a sok hülyeséget amit hazudok neki mikor elmegyek otthonról. Előbb vagy utóbb fel fog neki tűnni, hogy nem játszom tiszta lapokkal.
- Egyszer egy lány azt mondta nekem, hogy mi mind a ketten furcsán normálisak vagyunk - nem kell ránéznem így is tudom, hogy mosolyog. Én is elmosolyodom. Öt év telt el, de még mindig úgy emélékszem az elmegyógyintézetes napjaimra mintha tegnap történt volna. És csakis jó emlékeim vannak amiket Liamnek köszönhetek. Összekulcsolja az ujjainkat mire én lágyan megszorítom és csak nézem, hogy milyen tökéletesen passzol a kezem a kezébe. - Ez a lány mostanra a szerelmem. Szóval úgy gondolom, hogy a kapcsolatunk is furcsán normális. Ezért nem csoda ha más is furcsán néz ránk. - összeklucsolt ujjainkat maga felé húzza, hogy tudjon egy puszit nyomni a kezemre. Felkuncogok és felé fordítom a fejem. Lábaim a lába között vannak, fejem pedig a szíve hegyett. Éjfél is elmúlhatott már a telefonom pedig le van hallkítva, de volt egy pillanat mikor láttam, hogy világít a padlón heverő nadrágom zsebébe. Átt sem futott az agyamon, hogy fel kellene vennem, pedig tudtam, hogy ki hív.  Pont ezért nem akartam még csak a készülék közelébe sem menni.
- Eddig az egész világ azért utált mert összejöttem Louis-val. Ha kiderül, hogy megcsaltam Őt ráadásul veled, akkor nem csak utálni fognak hanem egyenesen én leszek a világ elsőszámú ribanca. - megborzongok ahogy rágondolok arra, hogy milyen bántásokat fogok kapni ha tényleg kiderül a Liammel való viszonyom. És senki nem lesz aki megvédhet, és én meg is fogom érteni. Mindenki elítéli azokat az embereket akik megcsalják a párjukat. Én is mérges lennék Louisra ha megtudnám, hogy félrekacsingat. Mégis valami oknál fogva nem zavar ez a tény mikor Liammel vagyok. Mikor vele vagyok semmi nem érdekel csak Ő.
- Mert tényleg egy ribanc vagy - emeli feljebb a fejét szemei pedig csak úgy csillognak. Én is elemelem a fejem a mellkasától és kicsit sem kedvesen nézek rá. Azt mondta rám, hogy ribanc vagyok! Ennek sértődés szaga van. Felhúzom az orrom és le akarok mászni róla, mikor kezeit a csípőmre csúsztatja és maga felé húz, de annyira közel, hogy esélyem sincs menekülni. - Méghozzá az én ribancom. - mosolyodik el édesen és szája máris súrolja az enyémet. Lassan kezdi kóstolgatni az alsó ajkam, majd mikor nem válaszolok neki, gyengéden belém harap.
- Úgy érzem Te nem érzed a helyzet súlyosságát! Louis hamarosan elkezd gyanakodni és...- csattanok fel majd tényleg lemászok a fiúról. Liam felmorog, de azért követi a példámat. Pontosan velem szemben ül és mérgesen a hajába túr.
- Leszarom Louist! Csakis magát hibáztathatja ezért. Ha tényleg szerett és boldoggá tett volna, akkor Te soha nem akartad volna megcsalni. Elbaszta, én pedig jóljártam. Hidd el nekem Mira ha tényleg úgy szerettétek volna egymást mint ahogy hazudtátok, akkor Te soha nem tudtál volna nekem szerelmet vallani. Az ember ha szeret valakit akkor nem csalja meg. - ott a pont. Liamet soha nem lennék képes megcsalni ha hivatalosan is járnánk. Őt tényleg szeretem. Nem úgy mint Louist. Nála mindig is tudtam, hogy hiányzik valami. És az a valami a szerelem volt.
- Igazad van - mondom szégyenlősen és közelebb mászok hozzá, hogy tudjam áttkarolni a nyakát.
- Mind mindig - válaszolja és bele puszil a nyakamba. Ám a pillanat nem tart sokáig mivel elhúzódik tőlem és látszik rajta, hogy valamit nagyon kérdezni akar. Így várok addig míg össze nem szedi magát. - Apropó ha már Louisnál tartunk - köszörüli meg a torkát én pedig figyelmesen hallgatom. - Amióta velem vagy, azóta csináltad már vele? Mármint megfektetett? - hangjában egy kicsi féltékenységet vélek felfedezni. Pedig semmi oka. Hetek óta nem értem Louishoz. Csak smároltunk. Mikor arra  került volna a sor, hazudtam.
- Ó, csak nem féltékeny valaki? - kérdezem bájosan mosolyogva és úgy igazítom a testem, hogy pontosan ráüljek a férfiasságára. Szemei megakadnak és próbálja kontrolálni magát, de nehezen jön össze neki mivel izgatóan kezdek el mozogni rajta.
- Dehogy...vagyis talán...na jó nagyon - ismeri be és próbálja összeszedni magát, de a farkát nem tudja becsapni ami a nadrágjában minél nagyobb lesz. Kérdően felvonom a szemöldökeimet és úgy várom a magyarázatát. - Egyszerűen csak nem akarom, hogy más is beléd nyomja a farkát rajtam kívül. Hisz Te mostmár az enyém vagy így elméletileg csak nekem van jogom ahhoz, hogy hozzád érjek. - pirul el és próbál úgy elhelyezkedni, hogy kényelmes legyen neki. Cuki mikor zavarban van, ráadásul tőlem.
- Csak úgy közlöm veled, hogy nem vagyok egy tárgy akit birtokolni lehet. - jegyzem meg csípősen és a hatás kedvéért erősebben nyomom a testem az ágyékához. Csillagokat lát és tudom, hogy már csak idő kérdése és megint az ágyban kötünk ki. Pont az a célom. De először is most meg akarom büntetni. Tényleg nem vagyok egy bábu amit bárki ide-oda rángathat. Az egy dolog, hogy vele járok, de ezt senki nem tudja.
- Ne durcizz baba - nyomja fejét a nyakamba és érzem ahogy lassan szuszog. - Tudod, hogy soha nem használnálak ki. Egyszerűen csak már kezd az agyamra menni, hogy még mindig Louis-val laksz és alszol egy ágyban. - nem húzza el a fejét hanem a nyakamba beszél. Mosolyogva símogatom a hátát a másik szabad kezem pedig már az alsónadrágja szélével játszik. - Nem akarom, hogy megint itt hagyj! - motyogja fájdalmasan, és pont ezért, hogy ne gondoljak arra, hogy pár óra múlva megint Louis mellett kell feküdnöm, lassan húzódom el Liamtől majd két tenyeremet a mellkasára teszem és gyengéden nyomom le az ágyra. Jobb lábom az övéi között volt és egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon mikor megcsókoltam. A csók nem volt hosszú, ugyanis mikor jobban beindult volna a helyzet már az állát leptem be apró puszikkal és így folytattam egészen a nyakáig. Nyelvemmel végig nyaltam az ádámcsutkáját majd a fülcimpáját harapdaltam. - Mira...- nyögött fel és a csípőjét megemelte.
- Hmm? - morogtam a fülébe kezeimmel pedig lassacskán fosztottam meg az alsónadrágjától. Elváltam tőle majd a lehető leglassúbb tempómba másztam le egészen az ágyékáig, majd felpillantottam rá a lehető legkéjelgősebb nézésemmel. Egyik kezemet a derekára csúsztattam másikkal pedig végig simítottam az ágaskodó férgiasságán, miközben egy percre sem szakítottam meg köztünk a szemkontaktust. Kényeztetni kezdtem. Először a kezemmel, majd a számmal Liam pedig megfeszült. Élvezet suhant átt az arcán, de minél jobban felgyorsítottam a tempón, Ő csak a plafon felé fordította a fejét és úgy próbálta kontrolálni magát. Nem sikerült neki. Erotikusan nyaltam végig a férfiasságán miközben erősen markoltam azt, a szájából pedig egy érzelgős nyögés szökött fel, ami nála annyit jelentett, hogy nem bírja tovább és elélvez. Úgy is lett. Alig telt el pár másodperc, a száját egy sóhaj kisíéretében hagyta el a nevem, én pedig a számban találtam magam a boldogságával, amit én okoztam neki. Lenyeltem, Liam pedig csak csodálkozva figyelt ragyogó homlokkal amin az izzadság jelei tükröződtek. Mindig lenyelem, Ő pedig nem bírja ezt megszokni. - Most megyek. - mászom le róla és hajolok le, hogy tudjam összeszedni a ruháimat. De addigra Liambe is visszatér az élet, mivel hátulról karolja átt a derekam.
- Felizgatsz, leszopsz, majd itthagysz? - suttogja a fülembe vigyorogva. - Nem akarsz esetleg megerőszakolni? - oldalra fordítom a fejem és így tökéletesen látom a boldog arcát.
- Majd holnap. - nyomok egy gyors puszit a szájára.
- Ez úgy jön le, mintha csak a szex miatt lennél velem. - biggyeszti le az ajkait.
- Ha csak az miatt lennék veled, akkor nem mondanám el mint percben, hogy mennyire szeretlek. - kacsintok rá és gyors mozdulatokkal magamra kapom a ruháimat. Liam még mindig az ágya szélén ül félmeztelenül és csalódottan néz rajtam végig mikor már fel vagyok öltözve. - Szeretlek. - hajolok le ismét hozzá és egy puszit nyomok a homlokára. Kezei a derekam köré fúródnak és a hasamba nyomja a fejét.
- Máris hiányzol. - hisztizik és elhúzza a fejét a hasamtól, hogy tudjon rám felnézni. Legszívesebben maradnék, de ha jól sejtem már hajnalodik. Louis pedig vár rám. Pedig Liam még a kiskutyaszemeit is beveti, hogy maradásra bírjon. Nem sikerül neki. Lehajolok, megcsókolom és kisétálok a házából. De boldog vagyok, mint mindig mikor Tőle jövök. Még a legrosszabb napjaimon is képes felvidítani.
Azonban a jókedvem rögtön tovaszáll mikor kinyitom Louis lakásának az ajtaját. Sötétség és csend. Levetkőzöm, és csak a felsőmet hagyom magamon majd úgy indulok meg a hálószoba felé. Louis mélyen alszik szétterülve miközben az egyik párnát szorítja magához. Hangtalanul fekszem le mellé, de éppenhogy csak betakarózom máris két kar ölel és húz magához. Esélyem sincs ellenkezni.
- Sokáig vártalak, mivel van egy jó hírem. - hangja álmos, de nem annyira, hogy ne tudjon egy csókot nyomni az arcomra.
- Bocsi, de elhúzódott az edzés. - kérek bocsánatot.
- Pár nap múlva lesz a Dollyknak és a One Directionnek egy közös livestream-je, ahol a rajongók kérdéseket tehetnek majd fel. Tök klassz, hogy együtt lehetünk. - újságolja boldogan és maga felé fordít. A sötét ellenére is csak úgy csillognak a kék szemei. Imádja ha a két banda együtt mutatkozik. Én is imádtam, de most már kényelmetlenül fogom érezni magam. - Miért van rajtad férfi parfüm? - szippant bele a nyakamba, én pedig elfehéredek és örülök neki, hogy sötét van. Még jobban az arcomba húzom a takarót és közben egy jó hazugságon töröm az eszem.
- Kölcsönbe kaptam. Az egyik csaj akivel edzettem parfümöt vett a pasijának, de kettőt és nem tudta eldönteni, hogy melyiket adja oda. Így rajtam tesztelte le, hogy melyik a jobb illat. - magyarázom hadarva és lecsukom a szemeimet. - Jó éjt Louis. - ásítok és remélem, hogy beéri ennyivel.
- Jó éjt Cicus. - mondja, majd kezeit a derekamra tekeri és magához húz, hogy végül a fejét tudja a vállamra tenni ahol elalszik. Ez most húzós pillanat volt. Úgy látszik szólnom kell Liamnek, hogy ne használjon ilyen erős parfümöket mert ha így folytatja időnap előtt lebukunk...